Előbb otthon van a jegy, mint a gyerek!

Előbb otthon van a jegy, mint a gyerek!

Kihívásokkal indult az új tanév, hiszen az állami iskolákban kötelezővé tették az e-napló bevezetését. Bár az ezt megelőző tanévben már több mint 1000 intézmény állt át az elektronikus rendszerre mégis számos kritikát kap a Kréta névre keresztelt program. A Győr Plusz most mégis arra volt kíváncsi: vajon a szülők szeretnek csekkolni?

„Te bírod ezt az e-naplót?” – kérdezte az egyik. „Nem igazán, mert tök ciki, hogy előbb otthon van a jegy, mint én!” – válaszolt a másik. A fiatalok beszélgetését hallva valamelyest igazat adhatunk csalódottságuknak, hiszen az e-napló bevezetése sok kis füllentésnek gátat szabott, ám nem szabad megfeledkeznünk a komolyabb titkolózásokról, hazugságokról sem, melyeknek korábban komoly következményei lehettek. Az adminisztrációs terheket megkönnyítő program azonban a szülőknek is betekintést enged a mindennapokba.

 

Vajon szeretnek "csekkolni" a szülők?

 

Nagy Tiborné fia a Prohászkában végzős diák. A fiú édesanyja vallja, hogy gyermekét az e-napló megléte egy kicsit sem zavarja. „Bálint szerencsére jó tanuló, persze néha becsúsznak hármasok, de ez belefér” – kezdi beszélgetésünket az anyuka, aki a Kréta telefonos applikációján keresztül folyamatosan nyomon tudja követi a berögzített jegyeket, az órarendet, vagy akár az igazolt, illetve az igazolatlan órákat. „Különösen akkor használom, ha megkérdezem a fiamtól, hogy mi volt az iskolában és azt válaszolja, hogy semmi. Gondolom ez a párbeszéd más szülőknek sem ismeretlen. Természetesen nem esek át a ló túloldalára, nem idegesítem vele a gyerekem, de ha napokig azt állítja, hogy semmi nem történt, akkor utánanézek. Meg vagyok elégedve a programmal, egy problémám van, mégpedig az, hogy több mint egy éve használom a rendszert, de sajnos azóta sem sikerült kiderítenem, hogyan vehetem fel a kapcsolatot a pedagógusokkal a Krétán keresztül. A tanárok munkáját dicsérve, tényleg naprakészek mindent felvezetnek a rendszerbe” – fogalmaz Nagy Tiborné, majd saját, gyerekkori élményeit is elmeséli. „Édesapám nagyon szigorúan nevelt bennünket, így jómagam soha nem vettem a bátorságot, hogy például két ellenőrzőm legyen. Férjemmel igyekeztünk mi is ebben a szellemiségben nevelni a fiúnkat és úgy érzem megérte, hogy rendszeresen foglalkoztunk és foglalkozunk vele” – teszi hozzá az egyébként kétgyermekes édesanya.

 

Számítógépen és mobil applikáción keresztül is elérhető a Kréta

 

Ugyancsak Kréta felhasználó a három gyermekkel büszkélkedő Tánczosné Simon Éva is, aki így három általános iskolás diák jegyeit követi nyomon, hol a számítógépen, hol a mobil applikáción keresztül. „Nem kétség a gyerekek biztosan kevésbé örülnek, mint a szülők. Ha korábban rossz jegyet kaptak, mindig volt valami magyarázat, amit nevezhetünk egyfajta diákcsínynek is, hiszen fiatalon ezt mi magunk is átéltük a saját szüleinkkel. Persze azért leleményesek a gyerekek, kis furfanggal így is meg tudják magyarázni a bizonyítványukat, de a száraz tények ott vannak a telefonon vagy a számítógépen” – árulja el tapasztalatait az anyuka.

Éva úgy véli gyerek és gyerek között is van különbség. „A nagyobbik lányom előbb bevallja az érdemjegyeket, ez a kisebbikre valamint a fiamra már kevésbé igaz, néha „elfelejtik”, hogy hármast kaptak. De nem panaszkodom, jó tanulók. Általánosságban azonban elmondhatom, hogy őszinték velünk, de biztosan vannak problémás tanulók, akik eltitkolják a jegyeket és ha a szülő nem tud róla, akkor lehet már későn érkezik a segítség, a gyerek megbukik, hiszen adott esetben nincs már idő korrepetálásra járni, javítani. Erre is megoldást nyújt a Kréta, ráadásul a véleményem az, hogy középiskolában még nagyobb létjogosultsága lesz majd az e-naplónak” – világít rá a rendszer jelentőségére a Győr Plusz által megkérdezett anyuka.

Na és, hogy mit szólnak a diákok mindehhez? A vélemények természetesen megoszlanak, a legegyszerűbb ha megkérdezzük magunktól: mit tennénk mi, ha diákok lennénk...

 

P. Csapucha Adrienn
fotó: pixabay.com, Gy.P.

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×