Élőlánc a Dunáért

Élőlánc a Dunáért

Huszonöt évvel ezelőtt február 3-án, magyar, szlovák és osztrák környezetvédők 300 kilométeres hosszan élőláncot alkottak az ausztriai Hainburgtól Pozsonyon át Komáromig, így tiltakozva a bős-nagymarosi vízlépcső építése ellen.

A bős–nagymarosi vízlépcső – hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer – a Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. A vízlépcső létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. A létesítmény tervezett főbb egységei: a Dunakiliti mellett épülő mederzáró duzzasztómű, a Csallóközön végighúzódó üzemvízcsatorna közepén a bősi erőművel és Nagymaros térségében a nagymarosi vízlépcső. A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg, mivel a magyar kormány a környezetvédők és civilek tiltakozásának hatására 1989-ben leállította a magyar oldalon az építkezéseket, 1992 májusában pedig felbontotta a szerződést az (akkor még) csehszlovák féllel.

A csehszlovák oldalon ezt követően 1992 októberében a bősi erőmű csatornájába, szlovák területre terelték a Duna vizének 83 százalékát és azóta is jogtalanul használja azt. Az ügyben a két ország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely végül 1997-ben mindkét felet elmarasztalta, és kötelezte őket a helyzet államközi szerződésekkel való rendezésére, ez azonban azóta sem történt meg.

Fotó: MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×