Erős földrengés rázta meg Oszakát, halálos áldozat is van

Erős földrengés rázta meg Oszakát, halálos áldozat is van

Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, a természeti csapásban egy férfi és egy kislány életét vesztette, több mint negyven ember megsérült.

 

A reggel 7 óra 58 perckor bekövetkezett rengés epicentrumát az oszakai prefektúra északi részén mérték, fészke pedig mintegy 13 kilométeres mélységben volt - jelentette a japán meteorológiai intézet.

A földmozgás több helyütt fennakadásokat okozott a reggeli csúcsforgalmi órákban, leállt miatta a nagy sebességű Sinkanzen vasút és más vasútvonalak forgalma, nyomában kiterjedt áramkimaradások keletkeztek, és az oszakai gázszolgáltató cég elővigyázatosságból megszakította több mint százezer háztartás ellátását.

Az áldozatok közül a 9 kilenc éves kislányra egy uszoda fala omlott rá a 350 ezer lakosú Takacuki városában, míg a 80 éves férfire egy fal omlott Oszakában. A hatóságok közlése szerint a sérültek többsége Oszakában fordult orvosi segítségért, ahol több tűzesetet is okozott a természeti csapás.

Okonogi Hacsiró katasztrófavédelmi miniszter elmondta, hogy jelentést kaptak egy összeomlott épületről is, amelynek romjai alá emberek szorultak, de a hatóságoknak még nem sikerült megerősíteniük a bejelentést.

Fotónk illusztráció (MTI/EPA/Majama Kimimasza)

MTI

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×