Gyurmánczi Dia is a Sün Balázst köszöntötte

Gyurmánczi Dia is a Sün Balázst köszöntötte

Egykor az óvoda udvarán játszott, s olykor megette a homokot, ma a Győri Balett Harangozó-díjas táncművésze, aki egy gyönyörű produkcióval is megajándékozta az idén 30 éves intézményt.

„Bár gyermekkoromnak ebből a szakaszából kevés emlékem maradt meg, ahogy beléptem az épületbe, kellemes érzés fogott el. Arra azért emlékszem, hogy nagyon szerettem ide járni, az udvaron játszani, és kicsit fura, de szerettem megenni a homokot is” – emlékezett vissza a balettművész, aki egy megható produkcióval is megajándékozta az ünnepelt intézmény dolgozóit. Hasonlóképp tett testvére, Gyurmánczi Ivett is, aki ezúttal a gyerekekkel adott elő közös produkciót. Ivett hét évig volt tagja a Győri Nemzeti Színház tánckarának, de ma már ő is anyaszerepben tündököl. Minthogy ő is e falak között járta ki az óvodát, szintén szívesen mesélt emlékeiről: „A legjobban én is az udvart szerettem, ahol sokszor játszottunk Tarzanosat. A vadember szerepét egy népszerű fiú játszotta, és az a kislány, aki Jane lehetett, nagyon boldog volt.”



Egykori Sün Balázs óvodai élményeit elevenítette fel az ünnepségen Szépe Szilvia is, akinek ugyancsak fontos szerepet játszik az életében a tánc, standard és latin-amerikai formációban ért el kiemelkedő eredményeket. Csobay Dániel ma a média világában és a fotózásban érzi otthon magát, egykor pedig ő is ebben az óvodában ismerkedett a világgal, ahogy az emlékeit felidéző ikerpár, Sándor András és Károly is. Csordás Gábor Budapestről érkezett az ünnepségre, meglepve édesanyját, aki épp most vonul nyugdíjba az óvodából. Egykor Gábor is ide járt, de aztán az ő szívét is a tánc ragadta el, ma pedig már a filmezés tölti ki a mindennapjait.

 

„Ez az óvoda sok jót adott a városnak, hiszen melegszívű törődéssel neveli a gyermekeket” – fogalmazott dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, aki gratulált az elmúlt harminc évhez, és ez alkalomból a Győri Városháza ezüst emlékérmét is átadta az intézményvezetőnek. Holle Zsuzsanna először óvónőként, majd – immár 21 éve – óvodavezetőként egyengeti az intézmény útját. Mint mondta, a harminc év alatt előfordult, hogy kicsi lett a ház „és kívül rekedt Sün Balázs”, de az önkormányzat mindig mellettük állt, így folyamatosan fejlődhetett az intézmény, amely egy igazi közösséget alkot, legyen szó a munkatársakról, szülőkről, vagy a gyerekekről. Rózsavölgyi László, Marcalváros II önkormányzati képviselőjeként köszöntötte a születésnapos óvodát, amelyről – mint mondta – városszerte elismeréssel beszélnek. Azt is bejelentette, hogy a közeljövőben az épület elé köztéri kamera kerül a gyerekek még nagyobb biztonsága érdekében.

A születésnapon köszöntötték az alapító tagokat és a nyugdíjba vonuló kollégákat, végül pedig a mostani óvodások mutatták meg, mennyi mindent tanulnak e falak között.

 

Szerző: Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor

 

Csatolt galéria: Születésnap a Sün Balázsban
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×