Jó, követő híveket kívánunk

Jó, követő híveket kívánunk

A hetvenkedő főapát

Hetven év az egyház életében. Pár angyali szárnycsapkodás. Mégis szerencsés, akinek hét évtized kiméretett. Értelmezheti, a maga ereje szerint változtathatja a földi világot és segítheti embertársait a jóra. Fölemelheti a szegényeket, intő jeleket mutathat az általa tartott bűn gyakorlóinak, adhat hitet, reményt és szándékot a változásra. Dicsérhet és bűntudatot kelthet, „hivatala és hatásköre” persze annyi, amennyivel őt felhatalmazta a Teremtő.

Az egyház szolgái önálló személyiségek. Más hangnemben szólnak, másként építenek kapcsolatokat, tehát a közös isteni küldetés ellenére igen fontos, hogy személyükben kik ők. Kik a könnyebben követhetők, a közvetlenek, a megértők, a humorosak, az érdekesek, a színesek, a szimbólumhasználatban gazdagok, az eredetiek. Olyanok, akiknek a tanítása egyetemes, szava élmény, gondolata figyelemre született.

Szent Márton hegyének, a pannonhalmi főapátságnak januárban hetvenkedő Várszegi Asztrik püspök-főapátját Győr mindig magáénak érezte, s ő is magáénak tartotta a folyók városát, noha szülőhelyét, Sopront soha nem tagadta meg. Diplomája szerint történelem–német szakos középiskolai tanár, de ő inkább tanítónak szegődött. Kortalan emberek tanítómesterének.

De nemcsak a szellemet építette, aki Pannonhalmán körülnéz, az csodát lát. A hagyomány és a korszerűség közös, élményszerű létét, s az örök gyarapodást.

Építkező ember, aki jó ismerője a művészeti, tárgyi ismereteknek, de amit keres földi életén át, az belül van. Erről így vallott egy korábbi interjújában:

„A dolgok a maguk létében, teremtett vagy teremtetlen valóságukban vannak és csodálatosak. A mi érzékenységünk, a mi befogadásunk hibásodott meg, a mi érzékeink fogyatkoztak meg, mert a Szépséget és a Boldogságot, a Fényt csak kívül kerestük, vagy tán már nem is kerestük. Pedig az belül van és mindig belül volt, így most is belül van. Keresésünk igazolja a hiányt, a hiány tanúsítja, hogy ebben a fájdalmas világban vagyunk és élünk, de mégsem egészen ebből a világból élünk.”

Ezt a gondolatát többször megfogalmazza, többek között a Lengyel Lászlóval közösen írt Beszélgető könyvecskében is.

„Mindig az az érzésem, hogy még mélyebbre kell kerülnünk ahhoz, hogy az emberek kétségbeesésükben fölfedezzék Istent és egymást. Most azt mondom, be akarunk rendezkedni, meg akarunk gazdagodni, pozíciókat akarunk szerezni. És nem fogjuk föl, hogy ez mennyire nem számít. Ha mi most tényleg – az első lépést már látjuk – az Európai Unióhoz, a világnak ehhez a nyugati feléhez közelítünk, meggyőződésem, hogy nincs fogalmunk róla, milyen konzekvenciái vannak e közeledésnek.”

Most már van.

Legutóbbi interjújában megkérdeztük tőle: főapát úr, ön euroszkeptikus? „Nem, mindig is azt akartam, hogy belépjünk a közösségbe, és most is azt gondolom, nincs más járható út. II. Szent János Pál, a lengyel pápa idején a kelet-európai posztkommunista országok különösen Nyugatra és nem Keletre vágytak. Az persze súlyosan téved, aki az Európai Uniót, ami egy politikai-jogi szerkezet, túlontúl eszményíti. Ez is csak egy emberi alkotás, törékeny és tökéletlen.”

Itt él egy ember ebben a törékeny, tökéletlen világban hetven éve. Hisszük, hogy más lett Győr, s a környéke az ő lététől. A hetvenkedő főapátnak követő, jó híveket kívánunk.

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×