'Szeretem a munkámat, hivatásnak, szolgálatnak tekintem'

'Szeretem a munkámat, hivatásnak, szolgálatnak tekintem'

A Magyar Kultúra Napján, a Himnusz születésnapján, január 22-én a hagyományok szerint a városi ünnepségen átadták a Győr Közművelődéséért Díjakat, idén Csobod Eszter, a Vaskakas Bábszínház művészeti titkára és dr. Lanczendorfer Zsuzsanna etnográfus részesült az elismerésben, a Győr Művészetéért Díjat pedig Tolnay Imre képzőművésznek ítélte a kuratórium.

Alább dr. Lanczendorfer Zsuzsannával készült beszélgetésünket olvashatják.

Számos díj, kitüntetés birtokosa, a Győr Közművelődéséért Díjat hova sorolja?

Győri születésűként, lokálpatriótaként megtisztelő számomra ez az elismerés, de úgy gondolom, mestereimnek is szól: dr. Barsi Ernőnek és dr. Timaffy Lászlónak. Ernő bácsi hatására lettem néprajzos, miatta vagyok „megszállottja” a helyi folklórnak, a helyi balladák gyűjtésének. Az is megható, hogy Laci bácsi idén lenne százéves, és éppen ekkor kaptam az elismerést.

 

Könyveket, tudományos és tudománynépszerűsítő publikációkat jelentet meg. Önről azt tartják, élő kincsesháza a helyi folklórnak.

Köszönöm ezt a túlzó, kedves jellemzést, bár igaz, hogy a hallott történetek vonzanak, hamar „rám ragadnak”, és ezeket szeretem tovább adni, tovább örökíteni. Édesapám, Lanczendorfer Károly is egy „szellemi kincstár” volt. Olyan közegben nevelkedtem Ménfőcsanakon, ahol szinte minden nap hallottam a győri, a megyebeli anekdotákat, népdalokat. Az igaz, hogy nemcsak beszélek a népdalról, néptáncról, hanem eléneklem, ha kell el is táncolom azt. Úgy gondolom, a szemléltetésnek ez a módja maradandóbb meg könnyebb, mint bevinni a technikát egy előadásra. Külön adomány, hogy szeretem a munkámat, hivatásnak, szolgálatnak tekintem. Feladatom az, hogy amit mestereim, adatközlőim rám hagytak, azt én is tovább örökítsem, bővítsem.

 

Aki hallja csodálatos hangján a saját maga gyűjtötte népdalokat énekelni, bizonyára soha nem felejti. Van a mai világban érdeklődés a folklór iránt?

Köszönöm, de ez nem az én érdemem, örököltem és tanáraim „csiszolgatták”.

Ha nem ismerik, akkor nem lesz. Fontosnak tartom éppen ezért azt, hogy felhívjam a figyelmet a kultúrára, és a kultúra tiszteletére. Legyen az népi, vagy nem népi. Arra, hogy lássuk és becsüljük meg az értéket, mert ezek a világunkban a maradandó dolgok. Éppen ezért járom az országot, az óvodáktól az egyetemi katedráig, mindenütt tartok előadást. Az egyetemünkön a kulturális mediáció mesterszak felelőse vagyok. Feladatunk, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik bemutatják, közvetítik, védik a kultúrát. Öröm az is, hogy van már olyan tanítványom, akit előadásom ösztönzött arra, hogy a néprajzos pályát válassza, ahogy én is Ernő bácsi miatt kaptam ezt a szép hivatást. Ő mondta, hogy ha csak egy mag hullik a földbe és abból sarjad új vetés, már megérte.

 

Gondolom, a legizgalmasabb mindig a friss kutatási eredmény. Min dolgozik éppen?

Remélhetőleg több évnyi kutatói munkám idén könyv formában is napvilágot lát. A történet egy 1880-ban, a megyeháza udvarán kivégzett rablógyilkos csodás feltámadásáról szól. Az ezzel kapcsolatos kutatómunkám hároméves Bolyai-ösztöndíjasként végezhettem, melynek során számos forrásra, többek között A győri csuda címmel egy ponyvára, illetve levéltári anyagokra, újságcikkekre leltem. A kutatás eredménye egyben orvos- és jogtörténeti jelentőséggel is bír, felhívja a figyelmet Jedlik Ányos egyik szinte alig ismert találmányára, a defibrillátor ősére. Úgy érzem, ezzel az újabb, izgalmas helyi legendát bemutató könyvvel is kifejezhetem szülővárosom iránti tiszteletemet, szeretetemet.

 

Földvári Gabriella

Fotó: O. Jakócs Péter

 

A „Vaskakas Bábszínház tündérével”, Csobod Eszterrel készült interjúnkat ITT olvashatják.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×