Zongora, vendégzenekarok és egy kis Amerika

Zongora, vendégzenekarok és egy kis Amerika

Márciusban is rangos vendégművészekkel, kiváló szólistákkal találkozhat a Győri Filharmonikus Zenekar közönsége.

Győrben lép fel a Budapesti Fesztiválzenekat Takács-Nagy Gábor vezényletével, a műsor és a közreműködők személye nagyszerű hangversenyélményt ígér március 10-én.

A vidéki bérletsorozatban egy-egy koncert erejéig meghívják az adott városban működő szimfonikus zenekarokat is. Március 7-én a tatabányai közönség találkozhat a város szimfonikus zenekarával, vezető karmesterük, Román Géza vezényletével jól ismert operettrészletek csendülnek fel előadásukban.

A hónap közepén, ha nem is Amerikába, de Ausztriába, Badenbe látogat el az együttes, ahol amerikai műsorral készülnek, többek között Gershwin Kék rapszódiája és Kubai nyitánya, valamint John Williams Csillagok háborúja filmzenéje is hallható lesz.

A hónap elején befejeződő ifjúsági bérletsorozat záróhangversenyének címe is sokat sejtet: „Made in America”…

Végéhez közeledik a Zenebirodalom Alapítvánnyal közös szervezésű sorozatat is, március 12-én az Éneklő poharak című előadás közreműködője Varga Bence, mosonmagyaróvári zenetanár és kamarazenész.

Harmadik, egyben befejező előadásához érkezik az ebben az évadban útjára indított kamarazenekari hangversenysorozat is, a március 13-i koncert művészeti vezetője, a Győrben jól ismert kiváló csellóművész-karmester, Bényi Tibor, a Haydn hegedűverseny szólistája, a zenekar koncertmestere Nagy Zsuzsa.

Március 18-án, a Győri Tavaszi Fesztivál keretében a zenekar tagjaiból alakult rézfúvós kvintett ad koncertet Áriák és nyitányok címmel a Zichy-palotában.

Március 20-22-ig a Bécsben élő kiváló zongoraművésznőt, Jasminka Stančult köszönthetjük Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron. A 2014-es első közös fellépést követően most Beethoven nagyszabású, I. (C-dúr) zongoraversenyét hallhatjuk előadásában, a zenekar művészeti vezetőjének, Berkes Kálmánnak vezényletével.

A hónap végén, a 17:18-as bérletsorozat soron következő előadására várják a közönséget. Tartalmas kikapcsolódás 60-70 percben, minden korosztályt várnak, a legkisebbekre a Richter oviban szakképzett óvónők vigyáznak.

29-én és 31-én a vendég a japán zongoraművész testvérpár Momo és Mari Kodama lesz. Velük először a 2016-os La Follee Journée Tokyo fesztiválon játszott először a zenekar, most ők látogatnak Győrbe. Először Mozart két zongorára írt versenyművével, majd egy két zongorás esttel mutatkoznak be.

 

forrás: gyfz.hu

fotó. pixabay

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×