03.12. Rómer BárZene

03.12. Rómer BárZene

Szalai Zsófi feat. Hoppáré koncert lesz március 12-én, kedden 20 órától a Rómer Házban (Teleki László utca 21.).

"Az este folyamán, a '30-as '40-es évektől indulva, napjainkig haladva elevenítünk meg, olyan számunkra meghatározó zenei nagyágyúkat, mint Karády Katalin, Cserháti Zsuzsa, Edit Piaff, Nina Simon és még sorolhatnánk.Az előadott dalokban felidézzük a fekete-fehér filmek hangulatát, a pezsgő pesti éjszakákat, sétát a Champs-Élysées-n, a sötét brooklyni csehókat. A felcsendülő dalok a zenekar saját ízlését tükrözik, az est zenei anyagát általunk igazán szeretett dalokból válogattuk össze, így valóban örömzenéről lesz szó, kivéve ha épp egymás vállán sírunk."

A zenekarról: Énekes szerepben láthatjuk Szalai Zsófit, akit több formációból is ismerhetünk, sokféle stílusban hallhattuk már, a népzenétől kezdve egészen a jazzig. A zenekarral régi az ismertség, sokéves közös muzsikálás van a hátuk mögött. A Rómer ház falain belül pedig, talán nem is kell bemutatnunk. ;)

Zsófit a Hoppáré zenekar zenészei kísérik, akiket szintén ismerhetünk, mert ha a város kultúr pezsgésében részt veszünk, legyen az filharmónia, színház, fesztiválok vagy klubbok, a fiúkkal valahol biztos, hogy találkozunk.

 

Németh Csaba - hegedű

Burai Zsolti - gitár, vokál

Budai Sanyi - nagybőgő

Bors Laca - dob

 

Belépő: 500 Ft.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×