10-ből 6 magyar ebbe halhat bele

Egy kipihent ember jobban képes teljesíteni a munkahelyén, illetve kevesebbet is betegeskedik az, aki rendszeresen kialussza magát. Tehát végső soron a pénztárcánk bánja, ha kialvatlanok vagyunk.

Az alvás megfelelő hosszúsága mellett persze a minősége is fontos: az lehetőleg legyen minél mélyebb, minél pihentetőbb. A Daily Mail egy cikke szerint a NASA tudósai azt állítják, hogy ennek megvalósítása érdekében többet is tehetünk annál, minthogy korán fekszünk be az ágyba. A kutatók szerint sok előnnyel jár, ha elhelyezünk némi "zöldséget" az éjjeliszekrényünkön.

A növények csökkentik a stresszt, a szorongást, valamint a levegőben található szennyeződéseket is megszűrik. Ezeken túl segítenek legyőzni a megfázást, a mellkas szorító érzését és az álmatlanságot is.

Melyek a legjobbak?

A NASA és az American College kutatása kiderítette, hogy mely növények hálószobánkba költöztetésével járunk legjobban. Az első három helyen az aranypálma, az aloe vera és a közönséges borostyán állnak.

A fentiek által elvégzett kutatásba az Elle Decor és a The Joy of Plants ásták bele magukat, hogy meghatározhassák, mely növények a legalkalmasabbak hálószobánkba, illetve milyen előnyeik vannak ezeknek.

Aranypálma: A madagaszkári növény a leghatékonyabb a levegőben lévő szennyeződések eltávolítása tekintetében. A kutatók állítása szerint a pálma bárki számára kiváló megoldás lehet, aki hajlamos a megfázásra és az arcüregi problémákra. A növény által a levegőbe bocsátott nedvesség könnyebbé teszi a légzést, így teszi lehetővé a könnyebb elalvást.

Aloe vera: Tartása nem igényel különösebb erőfeszítést, emellett esztétikus növény. A NASA szerint ez a növény az egyik legjobb a levegő megtisztítása tekintetében. Miért? Ez a növény egész éjszaka oxigént bocsát ki, amely ideálissá teszi a hálószobát. Emellett harcol a benzol (amely megtalálható a tisztítószerekben és a műanyagokban) és a formaldehid (pl. a lakkokban található) ellen. A lényeg, hogy segít szuper tisztán tartani a levegőt.

Közönséges borostyán: A házadat benövő borostyánt leginkább a karácsonnyal társítják, de kiváló a hálószobába is. Az American College of Allergy, Asthma & Immunology szerint a képes rövid időn belül a levegőben lévő penész túlnyomó többségének eltávolítására.

Törpe datolyapálma: Egy szívós növényről van szó, amely bírja a szárazságot és sokáig él, emellett pedig tökéletes a levegőben lévő szennyeződések, különösen a xilol eltávolítására.

Bostoni páfrány: Ez a szemrevaló növény a viktoriánus korszak óta díszíti az épületek belső tereit. A NASA levegőtisztító növényeket összegző ötvenes listáján ez a növény a kilencedik. Különösen ügyesen vonja ki a levegőből a formaldehidet.

Rákvirág: Ennek tartása a legkönnyebb, mivel kevés fénnyel is beéri. Olyan helyen is megmarad, ahol más növény elpusztulna, például egy sötét szobában. A legjobb benne azonban az, hogy ő is eltávolítja a méreganyagokat.

Vitorlavirág: Ez a gyönyörű növény szintén képes a levegő megtisztítására, illetve elnyeli a penész spóráit a levelein keresztül. Ezeket utána a növény eljuttatja a gyökereibe, ahol tápanyagként hasznosítja őket. Ez a növény rendkívül gyorsan növekszik és képes eltávolítani a hálószoba levegőjében található méreganyagok akár 90 százalékát mindössze két nap alatt. Ez különösen hasznos a porallergiától szenvedő emberek számára.

Botpálma: A leghatékonyabb növények egyike a levegő formaldehidtől, ammóniától, xiloltól és toluoltól való megtisztítása tekintetében.

Kislevelű fikusz: Ez a növény a legjobb a szőnyegek és bútorok által kibocsátott szennyeződések eltávolítására. Ilyenek például a formaldehid, a benzol és a triklóretilén.

 

Vigyük be a külvilágot

Manapság a városlakók átlagosan idejük 90 százalékát zárt térben töltik. A Royal Horticultural Society szakértői szerint a természet sok, időközben már elvesztett előnyeit élvezhetjük, ha "bevisszük a külvilágot" a négy fal közé.

A növények csökkentik a stresszt, javítják a hangulatot és kiszűrik a levegőből a szemcsés és a gáznemű szennyeződéseket is. A tudományos kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy az emberek sokkal produktívabban tudnak dolgozni, ha az irodájukban vannak növények, de még a kórházi betegek is jobban tolerálják a fájdalmat, ha van valami zöld a kórteremben. A növények levegőtisztító képessége rendkívül fontos, hiszen évente több ezer haláleset áll kapcsolatban a szennyezett levegővel.

 

penzcentrum.hu
fotó: pixabay.com

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×