12.19.-21. Rudi megmenti a karácsonyt

12.19.-21. Rudi megmenti a karácsonyt

A mesebalettet immár harmadik éve játsszák a a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola táncosai, idén december 19-én, 20-án és 21-én összesen nyolc előadásra várják a nézőket a Vaskakas Művészeti Központba.

A „Rudi megmenti a karácsonyt” című műsor ötlete Sebestyén Bálint, a Győri Balett táncosa, az iskola tanára fejéből pattant ki. A koreográfiák elkészítésében, a szerepek betanulásában pedig ott segédkezik szinte valamennyi balettmester. Erre szükség is van, hiszen a rendkívül látványos darabban több mint 180 tanítvány lép majd színpadra.

A történet könnyen érthető, ebben végig narráció is segíti a nézőt. A zenék fülbemászóak, a mozgás magával ragadó, lendületes. Az előadás díszleteit az iskola képzőművész növendékei készítették.

Anélkül, hogy minden titokról fellebbentenénk a fátylat, álljon itt a mű rövid tartalma: A karácsonyi várakozás, készülődés közben kapja a rossz hírt Rudi, két barátjától Lalaktól és Baraktól, hogy a Télapó megbetegedett. Főhősünk úgy gondolja, hogy ez azért történhetett meg a Nagyszakállúval, mert ő soha nem kap ajándékot karácsonyra. Rudi kitalálja a megfelelő gyógymódot ! Elmegy a Föld különböző országaiba az ott élő népektől segítséget kérni, hogy ők egy-egy rájuk jellemző tánccal és karácsonyi dísszel lepjék meg a Télapót! Megannyi kalandot követően a darab végére kiderül, hogy meggyógyul-e a beteg, és megtartják-e a Karácsonyt.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×