A közösségnek köszönhető a siker

A közösségnek köszönhető a siker

A győriek kedden nyerték el az Idősbarát Önkormányzat Díjat, így még nagyobb örömmel, büszkeséggel gyűlhettek össze a szépkorúak csütörtök délután, hogy a Napsugaras Őszutó Klubtalálkozón ezt a sikert is megünnepeljék kicsit, amelyről Borkai Zsolt polgármester úgy fogalmazott: a közösségnek köszönhető.

Többéves hagyomány a Napsugaras Őszutó Klubtalálkozó, amely az „Egy hét az idősekért” című programsorozat fénypontjává nőtte ki magát. A csütörtöki találkozón Borkai Zsolt köszöntőjében elmondta, nagyon sok feladat áll a győriek előtt, többek között a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott küzdelem, amelynek december 14-én hirdetik ki eredményét, s amelynek úgy véli, társadalmi erőpróbája már megvolt. Hozzátette, egy harcot már megnyertünk, ugyanis Idősbarát Önkormányzat Díjjal ismerték el munkánkat, ez a siker pedig a közösségnek köszönhető.

 

Borkai Zsolt polgármester szerint az Idősbarát Önkormányzat Díj a közösségnek köszönhető

 

Kányai Róbert, az Egyesített Egészségügyi Szociális Intézmény Győr (EESZI) igazgatója szerint büszkék lehetünk arra, hogy egy ilyen városban, egy ilyen közösségben élünk, hiszen csak a kreativitásunk szabhat határt annak, mit valósítunk meg együtt. Hozzátette, aki részt vesz programjaikon, hazavihet valamit, ami megmelengeti az otthonát, s amelytől úgy érzi: Győrben jó idősnek lenni.

Dr. Somogyi Tivadar alpolármester a Győr+ Televíziónak elmondta, mindig nagy örömmel vesz részt az időseknek szervezett eseményeken, most különösen, miután Győr városa elnyerte az Idősbarát Önkormányzat Díjat, amiért megdolgoztak, ez őt és kollégáit is büszkeséggel tölti el.

Panker Mihály, a Polgármesteri Hivatal népjóléti főosztályvezetője arról beszélt, az „Egy hét az idősekért” rendezvény célja, hogy idősek napja alkalmából minél több programot szervezzenek a rájuk bízott szépkorúaknak, másrészt megmutassák a lakosságnak, az érdeklődőknek, hogyan is zajlik az élet a klubokban, otthonokban és az ellátás különböző területein. Ilyenkor jó néhány új klubtaggal gazdagodnak, nagyon sok érdeklődő kap kedvet ahhoz a közösségi élethez, amiért érdemes a klubokhoz csatlakozni. A főosztályvezető úgy véli, ezek az események hozzájárulnak az idősek jobb életminőségéhez, akik megtapasztalhatják a közösségi élményt, az együttlét örömét.

 

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester és Borkai Zsolt polgármester oklevéllel is köszöntötték a szépkorúakat

 

A Napsugaras Őszutó Klubtalálkozón Borkai Zsolt polgármester és dr. Somogyi Tivadar alpolgármester oklevéllel is köszöntötték a legidősebb klubtagokat. A több mint kétszáz szépkorú finom vacsorát kapott, a jó hangulatért pedig az élő zene felelt, amelyre estig mulathattak Győr egyik népszerű éttermében.

 

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: EESZI

Csatolt galéria: Napsugaras Őszutó Klubtalálkozó
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×