Több száz millió a bölcsődei férőhelyekre

Több száz millió a bölcsődei férőhelyekre

A közgyűlés egyhangúlag támogatta az új bölcsődei férőhelyek kialakítására vonatkozó elnöki javaslatot.

Az elnök, Németh Zoltán elégedettségét fejezte ki, hogy a közgyűlés egyhangúlag támogatta azt a megyei Integrált Területi Programra vonatkozó elnöki javaslatot, melynek keretében mintegy 900 millió forint pályázati pénz áll majd rendelkezésre a megyében új, bölcsődei férőhelyek létrehozására. További 418 millió forint iparterület fejlesztésre, 345 millió forint csapadékvíz elvezetésre, valamint több mint 170 millió forint helyi közösségi programok megvalósítására. „Célunk mindezzel a megyénkre jellemző munkaerőhiány rövidtávú csökkentése, hiszen a bölcsődei férőhelyek növelésével a fiatal anyák számára biztosítunk lehetőséget, hogy mielőbb visszatérhessenek a munkaerőpiacra” – hangsúlyozta az elnök.

A közgyűlésen közmeghallgatás keretében dr. Szopka Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltségének igazgatója számolt be az intézmény működéséről. Elmondta, hogy egyik legfontosabb feladatuk a szociális intézményfenntartás. Megyénkben a fogyatékkal élők (49%), az időskorúak (32%), valamint a pszichiátriai ellátottak (29%) száma kiemelkedő a szakellátási intézmények közül.

A főigazgatóság másik kiemelkedő feladata a gyermekvédelem. Ezzel kapcsolatban arra a megyei és országosan is megfigyelhető tendenciára hívta fel a figyelmet, mely szerint az intézményekben egyre több a 3 év alatti, valamint a speciális szükségletű gyermek.

A közmeghallgatáson az állampolgári felszólalás jogával élve egy autista gyermek édesanyja kérte a közgyűlés közbenjárását, hogy Győr városa kifejezetten autizmussal foglalkozó szakemberekkel szervezze meg az autizmussal élő gyermekek szakellátását, akik folyamatos fejlesztésre szorulnak. Fontos volna továbbá, hogy 16 éves koruk után több lehetőség is biztosítva legyen a gyermekeknek az otthoni fejlesztésre, hogy ne keljen lakóotthonokba adni őket.

Németh Zoltán a folyamatos fejlesztés és a szülők szakemberek általi támogatásának fontosságát hangsúlyozta.

A megyei nemzetiségi önkormányzatok beszámolójából kiderült, mindegyik önkormányzat több megyei településen is sikeresen tart színvonalas kulturális műsorokat a hagyományőrzés jegyében. Általános nehézséget okoz viszont számukra a nemzetiségi nyelv továbbadása, melyet önkéntesek bevonásával és nyelvtanfolyamok szervezésével igyekeznek biztosítani.

A Megyei Önkormányzat idén második alkalommal szervezte meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Nemzetiségi és Értéknap elnevezésű rendezvényt, melyen az önkormányzattal nem rendelkező nemzetiségek, így a többi között a lengyel kisebbség is színes műsorral képviseltette magát.

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés

Kép: Pixabay

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×