36,5 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerhiány

A a kelet-afrikai térségre vonatkozó adatokat az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) jelentette.

Az OCHA legfrissebb jelentése szerint tavaly október óta 18 százalékkal, mintegy 5 millióval, 30,9 millióról 36,5 millióra nőtt ezeknek az embereknek a száma.

A dokumentum rámutatott, hogy az térséget sújtó szárazságok, a konfliktusok, a tartós élelmiszer magas ára, valamint a menekültek növekvő száma fokozza az élelmiszerhiány kialakulásának veszélyét.

Az ENSZ figyelmeztetett, hogy a helyzet Burundiban és Ruandában az év végéig tovább romlik a gyenge termés miatt.

Szudánban, Etiópiában és Ugandában azonban javulás várható az élelmiszertartalékok terén.

A világszervezet felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb aggodalomra Dél-Szudán, Burundi, Délkelet-Etiópia, Kenya legelőterületei, valamint Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság egyes részei adnak okot.

Az ENSZ-jelentés felhívta a figyelmet, hogy Kenyában több mint 420 ezer gyermek szenved alultápláltságban, míg Etiópiában mintegy 376 ezer gyerek sodródhat az éhezés szélére.

Az ENSZ előrejelzései szerint jövőre Szomáliában 1,2 millió gyermeket fog alultápláltság sújtani.

Szudánban 2 millió ember szenved élelmiszerhiányt, köztük mintegy 550 ezer súlyosan alultáplált - olvasható a jelentésben.

 

MTI

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×