A barátságos T-rex

A barátságos T-rex

Az uromastyx, másnéven tüskésfarkú gyík, az agámafélék családjába tartozó faj.

Első találkozásom ezzel a miniatűr T-rex-szel egy kiállításon történt. Hatalmas tömeg vette körül. Egyrészt impozáns alakja, másrészt csillogó fekete-narancssárga színe, valamint tüskés farka teszi különlegessé ezt a kis állatot. Eleinte idegenkedve vettem kézbe, de rövid idő alatt megkedveltem őkelmét. Barátságos viselkedése és érdeklődése, megkönnyítette a munkámat, ennek ellenére, idegőrlő mulatság egy ilyen izgága, folyton mozgó állatka fotózása.

A tüskésfarkú gyík az észak-afrikai köves-sivatagos régió lakója, 1.500 méteres tengerszint feletti magasságokig is megtalálható ezen a területen. Üregeket ás a homokba, és onnan indul táplálékszerző útjára. Elsősorban kis növénykékkel és magvakkal táplálkozik, de a rovarcsemegét sem veti meg. Sok faja és alfaja ismeretes. Ezek elsősorban méretükben és színezetükben térnek el egymástól, azonban rendkívül hasonló testfelépítésűek. A tenyérnyi példányok a legkedveltebbek a terraristák körében, de a legnagyobbak a fél métert is meghaladhatják. Ivarérettségüket négyévesen érik el, és általában tizenöt évig élnek, de beszámoltak már harmincéves állatról is.

Nappal aktívak, és ilyenkor a hőmérséklet emelkedésével a legélénkebb a színezetük. Imádják a pitypangot és a színes virágokat, magvakat. Ritkán kínáljuk rovarokkal, mert gyakori fogyasztásuk emésztőszervi problémákat okozhat! Orrukban egy speciális mirigy választja ki az ásványi sókat a benne tárolt vízből. Ritkán isznak, mivel folyadékigényüket az elfogyasztott növényekből pótolják. Gazdájukhoz meglepő módon ragaszkodnak. Rendkívül barátságosak, nagyon ritkán harapnak. Nappal a 30 Celsius-fokos hőmérsékletet, éjjel a 20 Celsius-fokot kedvelik. Napozásra a 40 Celsius-fok a legideálisabb. Ha megijesztik őket, testük hátsó felét magasra emelve, tüskés farkukkal hevesen csapkodnak.

Napközben látni, amint karjaikra támaszkodva fejüket magasra emelve, sütkéreznek a sziklákon. Különösen kedvező helyeken, nevezetesen ott, ahol hozzáférhetetlen búvóhelyek vannak, gyakran nagyobb számban tanyáznak. Ha megijednek, kígyózó mozdulatokkal sietnek búvóhelyükre, s ez a mozgás, testük rövid és vaskos volta, valamint farkuk merevsége miatt, nagyon sajátos. Haladásuk azonban meglepően gyors. Farkuk segítségével futásuk irányát villámgyorsan meg tudják változtatni. Járás közben a testük nem, legfeljebb farkuk hegye érinti a földet. Egyébként lassan, ingadozva bandukolnak, s eközben jobbra-balra forgatják fejüket, mintha a legnagyobb óvatosságra szorulnának. Rejtekhelyükre érve teljesen nyugodtak lesznek, feltéve, hogy bizonyos mélységig lehatolhattak. Ha riválissal találkoznak, szembefordulnak az ellenséggel, tompa sziszegést hallatnak, s támadásra készülnek. Fő fegyverük a farkuk, amellyel erős és érzékeny csapásokat tudnak osztogatni. Mint már írtuk, harapásra csak ritkán szánják rá magukat, de ha megteszik, nem egykönnyen engedik el, amit megfogtak.

Néhány egzotikus vidéken a bennszülöttek felhizlalják ezeket a gyíkokat, és a húsukat elfogyasztják. (Fene a gusztusukat!) Mindenesetre a nyugati világban kedvelt terráriumi állatként közismertek. Védettek, azonban a megfelelő szabályok betartásával befoghatók, és fogságban tarthatók, szaporíthatók. Manapság szaporodik a hüllőkedvelők száma, azonban néhányan idegenkednek ezektől a kedves kis állatoktól. Reméljük, hogy cikkünkkel sikerült eloszlatnunk félelmeiket, fenntartásaikat ettől a gyíkocskától.

Nagy Ferenc

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×