A dalaink váljanak közkinccsé! – Hangraforgó 15

A dalaink váljanak közkinccsé! – Hangraforgó 15

A Hangraforgó együttes szeptember 14-én jubileumi koncertet ad a József Attila Művelődési házban. A 15 éves évfordulóról, az eddig megtett útról és a műfajról kérdeztük az együttes két tagját, F. Sipos Beát és Faggyas Lászlót.

„Egy hangvilla két ága vagyunk” – idézitek gyakran József Attila sorait. Eltérő zenei úton indultatok, s találkozásotok nyomán korábbi zenei stílusotok ötvözeteként született meg a ma már kiforrott Hangraforgó-világ. Mi az, amit megőriztetek a múltból?

Zenei múltunk valóban gazdag. Egyfelől a népdalok és a klasszikus zene, másfelől a mai dal, a rockzene jelentették a kiindulópontot. Ezekből semmi nem veszett el, csak rétegződött, színeződött, egységesedett. Önálló szerzeményeinket, a bennünk élő zenei gyökereket a közös hangszerelés teszi igazán „Hangraforgóssá”.

Együtt éltek a versekkel, alkotóközegetek a magyar irodalom. Mit ad nektek a költészet a mindennapjaitokban?

Ha éppen nem zenélünk vagy koncertre készülünk, akkor is fellapozunk verseket – sok költő, író barátunk van, akikkel kapcsolatot tartunk. Ha pedig például egy jeles évforduló régebbi korok verseire irányítja figyelmünket, azokból merítünk – ténylegesen mindennapi közegünk az irodalom, a költészet.

 

 

Óriási hangszergyűjteményetek van. Mi határozza meg, hogy műsoraitokban melyik hangszerhez nyúltok?

Ha nem is kezelünk minden hangszert professzionálisan, de megvan az a lehetőségünk, hogy a különböző hangszerkaraktereket kihasználva más-más hangulatot vagy kort idézzünk meg. Valljuk, hogy egy előadás a közönség számára is változatosabb, élvezetesebb, ha nem minden dal „egyformán szól”. A különleges hangszereken való játék plusz élmény előadónak és hallgatónak egyaránt.

A Hangraforgónak ezer arca van. Klasszikus és kortárs magyar költők megzenésítései, népdalok, népénekek, történelmi énekek – bármelyiket éneklitek, az hitelesen szólal meg. Mi a titka ennek a hitelességnek?

Olyan szövegeket, énekeket választunk, amelyek hozzánk közel állnak, költői üzenetükkel, művészi megfogalmazásukkal egyetértünk, azonosulni tudunk, nem kell szerepekbe bújnunk. A versválasztásokban elég nagy a szabadságunk; időnként vannak inspiráló felkérések, dalt termő alkalmak vagy pályázatok, de nyugodtan beismerhetjük azt is, ha valamely verssel vagy költővel nem tudunk egy hullámhosszra kerülni.

 

 

A mai kor embere ritkán vesz le a könyvespolcról verseskötetet. Megfordultok óvodákban, iskolákban, énekeltek fiataloknak és időseknek is. Előadásaitokat látva úgy tűnik, minden korosztályt megérintenek a versek. Ekkora ereje van az énekelt versnek?

Igen, az énekelt versnek óriási ereje van – tapasztaljuk nap mint nap. Kihagyhatatlan alap kellene, hogy legyen a vers, a ritmikus mondóka, a dal kisgyerekkortól kezdve, hogy elkísérjenek ezek a sokszor öntudatlanul berögzült verssorok, dallamok egész életünkön át. A vers, az ének mindig megtalálja az utat hozzánk – lelkesít vagy vigasztal, elgondolkodtat vagy feloldoz. Ezek többsége egyszerű ének, olyan, amit otthon is, magunkban is dúdolhatunk. Aki pedig dalra fakad, tudhatja: az örömöt, bánatot jólesik kiénekelni magunkból.

A modern világban, a sokféle zenei műfaj zűrzavarában hol látjátok ma az énekelt vers helyét?

Habár a mai trend az egyre látványosabb, nagyobb léptékű, drágább produkcióknak kedvez, a kulturális élet csendesebbik oldalán ott van a helye az intimebb műfajoknak is. Annak ellenére, hogy manapság már a verset éneklő előadók is nagykoncerteket adnak, az eredeti „rendeltetés” szerint az énekelt vers kisebb, személyesebb műfaj, amelyet jó hallgatni, és jó művelni – nem véletlen, hogy sok híve van a műfajnak országszerte. A személyes, emberi hangvétel közösséget teremthet, formálhat.

Tizenöt éve járjátok az országot, viszitek a verset, fáradhatatlanul közvetítitek dalaitokban a magyar költészet, zene és történelem hagyományait. Mi ad erőt zenei küldetésetekhez?

Érezzük a visszajelzésekből, a koncertek hangulatából, az emberek hozzánk való viszonyulásából, hogy a tevékenységünkben sok emberséget látnak. Talán azért, mert nem egyszerűen a sikerre törekszünk (persze jólesik az elismerés), hanem a költők – néha súlyos – gondolatait hordozzuk vállunkon, közvetítünk korok és terek között. Ez sok energiát el is vesz, és persze ad is. Néha elfáradunk vagy elkeseredünk. Aztán valami továbblendít – egy jó szó, olykor egy vers, és dolgozunk tovább. Úgy látszik, szívós fajta vagyunk. És persze, nagyon szeretünk zenélni!

 

 

Bár csupán ketten alkotjátok az együttest, nem áll távol tőletek a nagyzenekari hangzás. Jubileumi koncertre készültök. Mitől lesz más ez a koncert, mint egy dús hangszerelésű Hangraforgó-album?

Legfőképp az élő együttmuzsikálás varázsa teszi ünnepivé a koncertet. Akikkel színpadra lépünk, műfajtársaink és barátaink már évtizedek óta. Ők is érzik ennek az estnek a különlegességét, és szívüket-lelküket beleadják a sikerébe: a Strófa trió tagjai Budapestről, Bodroghalmi László Paksról, és Bogdán Krisztina Szombathelyről.

Aki ismer benneteket, tudja, hogy megszámlálhatatlan versmegzenésítés fűződik a nevetekhez. Hogyan épülhet fel egy tizenöt esztendő munkásságát összefoglaló zenés est? Melyek voltak a válogatási elvek?

Reprezentatív összeállítással készülünk, amely keresztmetszetét adja eddigi munkásságunknak. Sok hangzóanyagot alkottunk, igyekeztünk mindegyikről válogatni. Lesznek állandó repertoárdarabok – már-már Hangraforgó-slágerek, és olyan különlegességek is, amelyeket csak így, a kamaraegyüttessel tudunk a színpadon megszólaltatni.

 

 

Számot lehet-e vetni tizenöt év Hangraforgó-termésével? Hol tartotok most?

15 évnyi múlt nem kevés: dalokban és koncertekben gazdag éveket tudhatunk magunk mögött, hét általunk szervezett fesztivállal, két alkotótáborral, több évnyi Hangraforgó Klubbal. A hangos média-siker és visszhang elkerült minket, de már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk: a megmérettetés alapja nem feltétlenül az ismertség. Alapjában véve „végvári vitézek” vagyunk – győri lakhelyünkről szerteágaznak útjaink. Sokat járjuk a megye településeit, az országot is szépen körbemuzsikáltuk, és megfordultunk egészen távoli magyar közösségekben, például Ausztráliában.

Öt, tíz, tizenöt év múlva, talán egy újabb jubileumra készülve milyen nagy feladatokat, kihívásokat szeretnétek magatok mögött tudni? Vannak-e a Hangraforgónak álmai?

Az álmokról tőmondatokban: még sok vers dallá komponálása; a meglévők jó hangminőségben való rögzítése; dalaink eljuttatása a versszeretők széles táborához. Díjak, sztárszerepek nem vonzanak. Nem a személyünk fontos. A dalaink váljanak közkinccsé! Ennyi.

Amit még feltétlenül el kell mondanunk: győri működésünk legfőbb bázisa és támogatója a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, ahol helyet kap a már hét éve havi rendszerességgel működő klubunk. A könyvtár művészetpártoló hozzáállásának köszönhetően valósulhat meg a jubileumi koncert is. Hálával tartozunk mindezért, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.

 

Fotó: Nemes Zoltán, Seres Péter

(x)

 

 

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×