A Duna szellemisége

A Duna szellemisége

Változó terek – A Duna menti térség történeti térképeken 1650-1800: ezt a címet viseli az a kiállítás, mely nemzetközi vándorútján csütörtökön Győrbe érkezett, a Kisfaludy Károly Könyvtárba, a Győri Könyvszalon nulladik napján.

A hetven értékes térképet két nyelven: angolul és németül mutatja be a tárlat, melynek középpontjában a Duna menti térség térképészetének fejlődése áll 1650-1800-ig. A részletes tájékozódást egy magyar nyelvű kiadvány segíti.

 

A kiállítás magyar nyelvű kiadványa


Radnóti Ákos alpolgármester a megnyitón elmondta: fontos az ilyen kiállítások rendezése városunkban, hiszen Győr még harcban áll az „ Európa Kulturális Fővárosa 2023” cím elnyeréséért. Minden kulturális rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk – hangsúlyozta a politikus.

 

A tárlatot méltató szakemberek


Dr. Monok István az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója a tárlatról szólva kiemelte, természetes, hogy az országban negyedikként Győrbe hozták a kiállítást, a Duna menti országok szellemi és kulturális örökségét. A folyó mente nemcsak földrajzi, vízrajzi meghatározás, hanem intézményi, Duna-menti hálózatot is kialakított. A kiállítás túl azon, hogy térképészet történetileg izgalmas, egy köztörténeti kiállítás is, és ezen túlmenően megtestesít egy közös szellemiséget: a Duna szellemiséget – emelte ki a főigazgató.

 

Az értéke térképek

 

Dr. Wolfgang Zimmermann, a Generallandesarchiv Karlsruhe igazgatója pedig arról beszélt, hogy a népek közötti összeköttetést a Duna jelentette, amely a török háborúkban megszerzett területeket egységes európai térséggé kapcsolta össze. A térképek nemcsak országokat, városokat és embereket kötnek össze egymással, hanem két világot is, a Napnyugatot és a Napkeletet, illetve fordítva: a keleti és a nyugati területeket. A kiállítás egyben arra is választ ad, hogy a jelenben mit értünk Európán, és milyen képekkel kapcsoljuk össze az egyes régiókat ebben a „közös házban”.

 

A látogatók egy csoportja

 

A kiállítás a tübingeni Dunai Sváb Történelem és az Országismeret Intézet és a Baden-Württembergi Tartományi Levéltár Karlsruhei Tartományi Központi Levéltár együttműködésének eredményeképp született meg, és azt az időszakot mutatja be, amikor a kora újkori térségfelfogásokból kialakult a mai értelemben vett Duna menti régió.

 

A tárlat január 15-ig tekinthető meg a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Baross G. u. 4.).

 

Földvári Gabriella

fotó: Mekliz Fotóstúdió

 

Csatolt galéria: A Duna menti térség történeti térképeken - kiállítás
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×