A gyász és a szégyen örökre elkísér?

A gyász és a szégyen örökre elkísér?

A Rímes Kávéház rendhagyó rendezvényén Durica Katarina felvidéki magyar író legújabb kötetének bemutatója után talán jobban megértettük, miért sírnak a rendes lányok csendben. A kilencvenes évekbeli dunaszerdahelyi maffia rémtettei kerültek a könyvlapokra, a gyilkosságokról, zsarolásokról és nemi erőszakokról az áldozatok beszélnek őszintén húsz évvel a történtek után.

 

 

Durica Katarina Pozsonyban született, a Csallóközben nőtt fel, majd művészettörténetet tanult a Nagyszombati Egyetemen. Húszéves korától több évet élt arab országokban, járt Egyiptomban, Jordániában, Tunéziában, Törökországban. Dolgozott idegenvezetőként és újságíróként, volt szóvivője szlovákiai magyar miniszternek, tudósított parlamenti választásról és a kelet-afrikai vidéki nők helyzetéről, forgatott női börtönben is. Több újság és magazin jelentette meg írásait.

Első könyve, a Szökés Egyiptomba, a saját tapasztalatain és idegenvezetőként átélt élményeiből született, második könyve, a Szlovákul szeretni, arra keresi a választ, hogy hol az igazi otthon, és a tavaly megjelent, A rendes lányok csendben sírnak című regénye pedig egy nagyon felkavaró témát dolgoz fel. A kilencvenes években a Győrhöz közel lévő Dunaszerdahelyen az ott élő családokat a maffia tartotta rettegésben. Mindennaposak voltak a zsarolások, gyilkosságok és csoportos nemi erőszakot követtek el a fiatal lányokon. A klán tagjai mindent megtehettek, hiszen a rendőrség is a kezükben volt. A rettegett időszaknak egy alvilági leszámolás vetett véget, 1999. március 25-én a klán tíz vezetőjét fegyveresek lemészárolták a helyi bárban. A maffia rémtetteiről, az áldozatokról, a gyászról és a szégyenről közel húsz évig hallgattak az érintettek.

 

 

Durica Katarina gimnazista volt, amikor a dunaszerdahelyi leszámolás történt, Somorján élt, kis távolságra a helyszíntől, és mint mondja, mára kiderült, a mai napig mindenki pontosan tudja nem csak az általa megkérdezett áldozatok közül, mit csinált azon a napon. „Úgy nőttem fel, hogy a környezetemben vagy a családi összejöveteleken általában szóba kerültek a maffiatörténetek, de az elmúlt közel húsz év alatt inkább elbagatellizálták a tényeket, kicsit hozzá is költöttek és ez nagyon felháborított – vallott az írónő arról, miért kezdett el foglalkozni ezzel a témával. – Évekig egymás mellett élt az áldozat és az elkövető egy kisvárosban, még itt Győrben is találkozhatunk velük, hiszen itt költötték el a megszerzett pénzeket a maffiatagok. A szörnyűségeket elszenvedőkről nem tudtunk semmit, nem ismerjük a számukat, nem foglalkozott senki eddig a traumákkal, szégyennel és feldolgozatlan történekkel. Az áldozatokban mély sebek maradtak és mivel a társadalom részéről évekig csak legyintés és áldozathibáztatás történt, úgy éreztem, itt az ideje, hogy ennyi év múltán megfordítsam a történetet és az áldozatok szemszögéből próbáljam meg leírni a valós tényeket.”

Miért történhetett meg a sok gyilkosság, zsarolás és csoportos nemi erőszak egy magyarok lakta kis városban a rendszerváltás után? A felvidéki magyarok dupla kisebbségben voltak egy felbomlóban lévő országban, ebben a különös helyzetben nem volt semmi gát, ami megállította volna a klán kialakulását és tetteit. Magyarok kínozták magyar társaikat. A borzalmak hétköznapivá váltak.

 

 

Durica Katarina a közösségi médiában tett felhívására jelentkeztek azok a nők, akik csoportos nemi erőszak áldozatai lettek, azok az anyák és feleségek, akiknek a fia vagy férje maffiózóvá vált, és olyan férfiak is, akiknek a vállalkozását tette tönkre a helyi maffia. „Jöttek, leültek és meséltek, szinte azonnal rátértek a lényegre, sokszor rá sem kellett kérdeznem, miről szeretnének beszélni – elevenítette fel az áldozatokkal készült interjúkat az írónő. – Még a családjuk sem tudott a múltjukról, két évtizedig nem beszéltek róla senkinek, és az volt a megdöbbentő, hogy egy teljesen idegennek egy hirdetésre reagálva szinte mindent őszintén elmondtak.”

Bár a könyv megjelenése után sem készült további feldolgozása a témának, Durica Katarina mégsem teljesen elégedetlen. „A könyvbemutatót Dunaszerdahelyen tartottuk és rengetegen eljöttek. A végén egyetlen kérdés sem hangzott el, csak mélységes csend volt a teremben, megvették a könyvet és hazamentek az emberek. Aztán otthon a telefonomra és a számítógépemre érkeztek a köszönőlevelek, azóta is sorra kapom a meghívásokat és újabb és újabb történetekkel keresnek meg – mondta büszkén az író, aki szerint az már egyfajta eredmény, hogy az emberek egyre őszintébben beszélnek arról az időszakról, visszajelzéseket kap arról is, hogy otthon, a négy fal között egyre többen képesek megbeszélni a családjukkal az átélt szörnyűségeket. „A kisemberekről szól a könyvem, nemcsak a megerőszakolt lányokról, hanem azokról az anyákról, feleségekről, akik a megtévedt gyerekeiket, a férjüket mentegették, védték, mert szerették őket, pedig látták, hogy mivé válnak szeretteik a maffia köreibe lépve. Mit kell tennie egy anyának, egy feleségnek ilyen esetben? Meddig nézhetik tétlenül a kegyetlen eseményeket és milyen következményei vannak a hallgatásuknak? Annyi újabb történetet osztottak meg velem a könyvem megjelenése óta az érintettek, hogy talán lesz egy újabb kötet és talán lesz egyszer valódi tényfeltáró dokumentáció a dunaszerdahelyi maffiaügyben.”

 

Szerző: Szabó Csilla

Fotó forrása: Durica Katarina

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×