A győri Hittudományi Főiskolán is elkezdődött a tanév

A győri Hittudományi Főiskolán is elkezdődött a tanév

Veres András győri megyéspüspök ünnepélyes tanévnyitó szentmisét mutatott be a győri szeminárium kápolnájában hétfőn.

Ezzel kezdetét vette a 2018/19-es tanév a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben. A szentmisén részt vettek a szeminárium elöljárói, tanárai és papnövendékei.

„Mindnyájunknak számolni kell azzal, hogy megpróbáltatások árán tudunk olyanná válni, amilyenné az Isten gondolt bennünket formálni. Ehhez odaadásra, kitartásra, hűségre, szeretetre van szükség, és természetesen arra, hogy mindig tudjon, akarjon az ember újrakezdeni. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy merjen, akarjon újrakezdeni. Ne fáradjunk bele, szüntelen törekedjünk arra, hogy Istennek kedve teljék bennünk, hogy Isten akarata szerinti emberekké formálódjunk” – hangsúlyozta szentbeszédében Veres András püspök atya.

 

A szeminárium közössége örömmel fogadta az elsőéveseket. Az idén öt győri és két szombathelyi papnövendék kezdte meg tanulmányait a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben.

 

forrás/fotó Győri Egyházmegye

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×