A Győri Nemzeti Színház tagjai is segítenek az árva kutyákon

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a Győri Állatmenhely néhány lakója különös kalandokban vehet részt ezen az őszön. Jártak már laktanyában, sétáltatták őket rendőrök, nemrég pedig a Győri Nemzeti Színház művészei simogatták őket.

A találkozás egy igencsak szeles napon, a Győri Állatmenhelyet üzemeltető Emberek az Állatokért Alapítvány felkérésére történt, akik több menhelyes kutyust is elhoztak a színház elé hogy közös fotókat készíthessenek a művészekkel. A fényképekből később kiválasztják a legjobbat, amely egy jótékonysági naptárba kerül bele, amelyet megvásárolva bárki segíthet a menhelyi állatok mindennapjait könnyebbé és gondtalanabbá tenni.

További fotókért kattintsatok!

A színház részéről a fotózáson részt vett Sík Frida, Menczel Andrea, Tóth Eszter, Szitás Regina, Szikra József, Cselepák Balázs, Venczel-Kovács Zoltán, Cseke Ágnes, Németh Eszter, Bródy Norbert, Frank Szabina, Balogh Fanni és Mohácsi Attila is. Az élményekről Venczel-Kovács Zoltán kérdeztük:

– Nagy állatbarát voltam mindig is, míg Miskolcon éltem, volt két kutyusunk is. Rengeteget tanultam tőlük, bármennyire közhelyesnek is hangzik. De megtanítottak a törődésre, a felelősségre, hiszen gondoskodni kellett róluk, mint bármelyik más szerettünkről. Itt Győrben sajnos nem családi házban lakunk, így nincs kutya otthon, de majd ha lehet, akkor biztos, hogy menhelyről hozok majd - mesélte Zoli, akitől azt is megtudtuk, hogy a kisfia is kedveli a négylábúakat. – Zalánt is az állatok szeretetére és tiszteletére nevelem, érdeklődő, s ennek nagyon örülök.

A mostani fotózáson számos kutyus élvezte a kirándulást, készültek a jobbnál jobb felvételek, s rengeteg simogatást, ölelést osztottak ki a színház munkatársai.

– Érdekes volt látni, hogy ezek a kutyusok mennyire ragaszkodnak a menhely munkatársaihoz, eleinte alig akartak velünk maradni. Ebből is látszik, mennyire vágynak a kötődésre s mennyire hálásak minden odafigyelésre, szeretetre. Itt is buzdítok mindenkit, hogy ne vásároljon kutyát, hanem fogadjon örökbe, nem fogja megbánni. Na meg persze majd a megjelenő jótékonysági naptárból is vegyenek, ahogy teszek majd én. Minden segítség jól ezeknek a kutyusoknak, cicáknak akik itt vannak a Győri Állatmenhelyen – zárta Venczel-Kovács Zoltán színművész.

Az Emberek az Állatokért Alapítvány egyébként olyan szervezeteket és személyiségeket kért fel a fotózáshoz, akik szerintük sokat tesznek Győrért, az itt élőkért. Így jártak már többek között a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományával is készültek közös fotók.

Havassy Anna Katalin
Fotó: Győri Nemzeti Színház

Csatolt galéria: A Győri Nemzeti Színház tagjai is segítenek az árva kutyákon
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×