A házasság munka és tanulás

A házasság munka és tanulás

A Győrben február 10–17-ig tartó Házasság hete alkalmából látogattunk meg egy négygyermekes családot, akik a schönstatti közösség tagjaiként hirdetik, hogy a családi élet tanulással fejleszthető, jobbá tehető.

Gyirmóton, egy kedves kis családi ház étkezőjében üldögélünk Bartal Gergővel, feleségével Orsival és négy gyermekükkel. A legkisebb éppen két napja tud egyedül csücsülni, teszi is ezt büszkén az asztal tetején. A szülők az életükről mesélnek, nem mindennapi történetükről. Tizenöt évvel ezelőtt a németországi schönstatti ifjúsági találkozón látták meg egymást, a győri Gergő és a budapesti Orsi, akik az első pillanattól tudták, közük van egymáshoz. Rengeteg beszélgetés követte a találkozást, míg egy fagyos téli napon, a Margitszigeten sétálva úgy döntöttek, együtt folytatják életüket. Nagy esküvőjük volt, ahol együtt örült velük mindkettőjük nagy családja és a kiterjedt baráti társaság. A középső kislány ekkor kiszalad, főzni megy, és a babkonyhában teát készít a vendégeknek, majd ügyesen felszolgálja.

A történet közben folytatódik: a fővárosban, majd győri albérletben éltek, aztán hat évvel ezelőtt megvásároltak egy gyirmóti régi házikót, amelyet azóta is építgetnek, szépítgetnek. Közben jöttek sorban a gyerekek, nyolc éve született Kinga, hat éve Máté, négy éve Lilla és fél éve Marci. A pár, a kezdetektől tudta, sok gyermeket szeretnének, hiszen ők is nagycsaládban, sok testvér szeretetétől övezve nőttek fel.

A Magyar Schönstatt Mozgalomhoz tartoznak, ahol azt is megtanulták, hogy a házasságért folyamatosan tenni kell, ami nagy munka és nem a szerencse kérdése. A mozgalom alapítói felismerték, a családi élet munkával, tanulással jobbá tehető, és ebben a tanulási folyamatban nagy segítséget jelent a közösség. A család életére pedig az anya és az apa közötti kapcsolat minősége hat elsősorban, amely fejleszthető, erősíthető. Hát ezt teszi nap mint nap Gergő és Orsi is. „A schönstatti családmozgalom többek között abban segít, hogy házas emberként, családunkban megélhessük hitünket” – mondja az édesapa.

Az anyuka pedig arról beszél, hogy nagy élmény négygyermekes szülőnek lenni, sok boldogsággal és hatalmas logisztikával jár. Mindketten maximálisan kiveszik részüket a kicsik körüli teendőkből, de magukra is szánnak időt. A délutánok játékkal, biciklizéssel, sétával telnek, de a szigorú napirend szerint a gyerekek este nyolckor már alszanak. Ezután jut ideje a szülőknek magukra, egymásra. Orsi azt tartja fontosnak, hogy gyerekei ne csak különórákra, edzésekre járjanak, hanem jusson idejük a pihenésre, a családi programokra. Egyébként sok időt vannak együtt más schönstatti családokkal, a nyári szünetből egy hetet pedig Óbudaváron, a Magyar Schönstatt Család által építetett Családképző Központban töltenek. Ők is előadásaikkal, életük bemutatásával igyekeznek segíteni a fiataloknak, a válaszút előtt álló pároknak. Győrben egyébként négy „schönstatti” nagycsalád él.

A gyerekek a beszélgetés közben békésen rajzolgatnak, színeznek a hatalmas étkezőasztalnál.

A szülők azt mondják, fontos számukra, hogy hasonló gondolkodású, hasonló élethelyzetben lévő családokkal találkozzanak, mert így egymást erősítik, feltöltik. Az igazán ritka pillanat számukra az, amikor kettesben mehetnek el valahová. A Házasság hete rendezvénysorozatra visszatérve, Orsi azt mondja, hithű katolikusként fontosnak tartják a házasság intézményét, és szerinte kell erről beszélni, és terjeszteni: házasságban élni jó. Tanácsot senkinek nem akarnak adni, de azt mondják, érdemes ellátogatni és meghallgatni a szakemberek, a házaspárok előadásait, beszámolóit a témában.


Éltető sodrásban – Győrött immáron hagyomány, hogy a Valentin-nap hetében a keresztény felekezetek szervezésében megrendezik a Házasság hete tematikus sorozatot, melynek egyik küldetése, hogy a házasság értékére hívja fel a figyelmet. A „még előtte állóknak” kedvébresztőt, a „már benne lévőknek” elmélyülést szeretnének kínálni február 10–17-ig. 7 nap, 7 program várja az érdeklődőket a város különböző pontjain. Részletek az esemény Facebook-oldalán.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×