A helyszínelők fogták el a visszatérő betörőt

A rendőrségi helyszíni szemle alatt tértek vissza egy budapesti lakásba a betörők; egyiküket a helyszínelők el is fogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.

Papp Judit a kedden történt esetről beszámolva elmondta, hogy a BRFK bűnügyi technikai osztályának munkatársai a IV. kerületi Lőwy Izsák utca egyik lakásában folytattak helyszíni szemlét betörés miatt, amikor a betörők éppen vissza akartak térni a tett színhelyére.

Miközben a helyszínelést végző technikusok a folyosón dolgoztak, a tulajdonos kiáltásaira lettek figyelmesek, akinek az ablakán éppen másztak volna be a betörők a lakásba.

A két férfi a kiáltást hallva menekülni kezdett, a technikusok azonnal üldözőbe vették őket. Az egyik gyanúsítottat elfogták, és a IV. kerületi rendőrkapitányságra állították elő. Társának sikerült elmenekülni, őt nagy erőkkel keresik a kerületi nyomozók - közölte Papp Judit.

(MTI)