A húszéves Győr Symphonic Band láthatatlan hagyománya

A húszéves Győr Symphonic Band láthatatlan hagyománya

A Győr Symphonic Band különleges ékszer a Széchenyi-egyetem Művészeti Karán. Idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az együttes sikeres két évtizedéről Szabó Ferenc karnaggyal beszélgettünk, akinek irányítása mellett a legnehezebb kortárs művekkel is sikerrel birkózik meg az egyetemi hallgatókból, szakközépiskolásokból álló zenekar.

„Nem igazán volt köztudott, hogy milyen is egy koncert fúvószenekar. A május elsején masírozó zenészekkel azonosították, holott ez egy teljesen más stílus és minőség. Mi a Győr Symphonic Bandben az eredeti koncert fúvószenére tettük fel az életünket. Én legalábbis, és vonzom be magammal a hallgatókat ebbe a fantasztikus világba azóta is” – emlékezik a húsz évvel ezelőtti kezdetekre Szabó Ferenc karnagy, zenekarvezető, aki nélkül ez a különleges utazás nem jöhetett volna létre.

Kevés példát találni arra, hogy egy egyetem és egy szakközépiskola összefogásával koncert fúvószenekar alakuljon. Győrben ez már 1998-ban megtörtént. A Széchenyi István Egyetem és a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeiből létrejött a Győr Symphonic Band, amelynek mozgatórugója, lelke azóta is Szabó Ferenc karnagy. Abban az időben még ő is Budapestre járt karmesterképzésre, klarinétegyüttes tagja volt és Tatabánya fúvószenekarát vezényelte. Gábor József, Cziglényi László és Szabó András segítették a zenekar megalakulását.

Szabó Ferenc karnagy húsz év alatt sikeres, elismert, jegyzett zenekarrá tette a Győr Symphonic Bandet.

A Symphonic Band azóta igazi kinccsé vált. Legutóbbi, a Magyar Zene Napján adott koncertjük is ékes bizonyítéka annak, hogy aktuálisan a lehető legmagasabb nívójú, legfrissebb, legújabb repertoárral tudnak előrukkolni. Márciusban, az egyetemi hangversenyteremben játszott hat darabjukból öt ősbemutató volt, amit vastapssal díjazott a műértő közönség.

„Amikor megalakultunk, a zenekari tagok fele főiskolás, fele szakközépiskolás volt. Azóta persze változtak az arányok. Az egyetemmé válás után, a kreditrendszer életbelépésével szükségük lett a hallgatóknak zenekari gyakorlatra, de amikor beleszagoltak a Symphonic Band miliőjébe, kiderült, hogy ez nem egy szükséges tantárgy a számukra, hanem élményt adó, építő elfoglaltság. Tetszik nekik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy azok közül, akik már lediplomáztak, sokan velünk maradnak. A munka mellől jönnek koncertre, lemezfelvételre. Vagyis a „kreditért csinálom” hozzáállás rég kikopott a zenekarból” – mondja Szabó Ferenc, hozzátéve, hogy a második tíz évükben a tagok kétharmada már egyetemi hallgató, húsz százaléka konzis, és van tíz százalék, akik végeztek ugyan, de a diploma után pár évig még a zenekarral maradnak. Ők alkotják a kemény magot, viszik tovább a Symphonic Band szellemiségét, láthatatlan hagyományát.

Jellegéből adódóan a 70-75 fős zenekar csaknem húsz százaléka cserélődik évente. Ami akár gondot is jelenthetne, azonban a Művészeti Kar oktatóinak neve, szakmaisága, és maga a Symphonic Band is vonzza a Széchenyi István Egyetemre a tehetségeket. Aki ide kerül, már jó muzsikus. Szabó Ferenc is részt vesz a fúvós növendékek felvételiztetésében, láthatja, kik adhatják az utánpótlást. Ez biztosítja azt, hogy nagy minőségi hullámzás nincs a zenekarban.

„Van olyan tagunk, aki Szombathelyről jár a próbákra, és nem zenészként végzett itt az egyetemen évekkel ezelőtt. Öten-hatan nem zenei végzettségűek, hanem széchenyis, diplomás mérnökemberek. Akad, aki az Audiban dolgozik, vagy éppen a vasútnál. Nekik ez igazi örömzene. Az összes olyan plusz, ami a közösségformáláshoz kell egy zenekarban, általában tőlük fakad, és zeneileg sem lógnak ki a sorból” – világít rá a Syphonic Band különlegességére a zenekarvezető, aki a tudatos zenei életre neveli növendékeit.

A Symphonic Band is vonzza a Széchenyi-egyetem Művészeti Karára a tehetségeket.

„Jó érzés, hogy egyszer csak a semmiből, több év távlatából felhívnak, e-mailt írnak. Múlt karácsonykor írta például egy srác, hogy most hallgatja a 2005-ös felvételünket, és annyira büszke, hogy akkor ebben a zenekarban játszhatott. Más a professzionális zenekari próbája szünetében hívott fel. Megköszönte azt a rutint, szellemiséget, amit itt kapott. Elújságolta, hogy a nagy öregek is dicsérik a munkáját, lubickol a zenekarban. Számomra ezek a visszajelzések jelentik a legnagyobb elismerést” - mondja Szabó Ferenc, pedig számolatlanul sorolhatná a zenekar életében megismételhetetlen pillanatokat. Mint például a 2002-es siklósi 25. jubileumi fúvószenekari versenyt, ahonnan minden fődíjat és különdíjat elhoztak. Azóta megjárták a világ legnagyobb fúvós fesztiváljait. Ezeken ők is töltekezhetnek, fejlődhetnek, készülhetnek az újabb állomásokra. Amilyenek például a lemezfelvételek, amikből most készíthetik a harmadikat. Egy szlovák kortárs zeneszerző, Juraj Filas 2006-os tubaversenyét rögzítik elsőként a világon hanglemezre, a szólista a Virtuózok legutóbbi győztese, Lukács Gergely. Korábbi lemezfelvételeik is emlékezetesek. Szentpáli Roland, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szóló tubásának modern darabjai jó néhány zenekar bicskáját kitörték már, az övékét nem.

A Győr Symphonic Band augusztusban az Európai Klarinét Fesztiválon a nyitókoncertet fogja adni Győrben. Nemzetközi nagymesterekkel játszanak majd együtt, öt klarinétversenyt adnak elő, és úgy látszik, ez már a zenekar védjegye lesz, hogy kettő közülük megint csak ősbemutató. Azután következik az Akadémiai Nap gálakoncertje és a gazdászkar bicentenáriumi ünnepsége. Év végén pedig, ugyanazon a napon, amikor az első koncertjüket adták, megünneplik húsz éves fennállásukat. Kétszáz művet játszottak el ezalatt, nem könnyű darabokat, és 300-400 növendék fordult meg a számtalan elismerést learató zenekarban.

Névjegy

Szabó Ferenc fúvószenekari karnagy, klarinéttanár a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után 1995-ben klarinéttanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tanárképző intézetében, Szabó András növendékeként. 1996- 1999. között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola budapesti tagozatán fúvós karnagyi szakon szerzett diplomát. Tanárai: Dr. Marosi László, Dohos László, Bogár István. 2011-ben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán átvehette fúvós karnagyi művész master szakos diplomáját. 1991. óta karmestere Tatabánya város Fesztivál fúvószenekarának. 1992-től 2005-ig tagja volt a Győri Klarinét együttesnek. 1998 óta a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának tanára, alapító karmestere a Győr Symphonic Band-nek. 2015-től a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség Elnöke. A 2014-es WASBE világkongresszus magyar művészeti és szervező bizottságának tagja. A Hidas Frigyes Nemzetközi Fúvószenekari Karmesterkurzus művészeti vezetője.

 

A Symphonic Band is vonzza a Széchenyi-egyetem Művészeti Karára a tehetségeket.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×