A keresztút műveit kiállításon is láthatjuk - Fotókkal!

A keresztút műveit kiállításon is láthatjuk - Fotókkal!

Hamvazószerdán, óriási érdeklődés mellett nyílt meg a készülő győri szabadtéri keresztút alkotásait bemutató tárlat a Gutenberg téri Triangulum Galériában.

A helyi alkotók – Babos Ágnes, Babos Éva, Borbély Károly. Csizmadia István, Csurák Erzsébet, Horváth Ákos, Kis Péter, Kurcsis László, Lebó Ferenc, Lipcsey György, Lipovics János és Szabó Márton – által készített kálvária képzőművészeti alkotásait most először láthatta a közönség. A belvárosi szabadtéri keresztút a Győri Egyházmegye, az önkormányzat és vállalkozók összefogásával valósulhat meg.

 

Az alkotók


Dr. Veres András győri megyés püspök bejelentette: a keresztút stációinak felállítása hamvazószerdán megkezdődött, a keresztút alkotásai pedig a jövőben egy állandó kiállítás formájában láthatók lesznek a Káptalandombon. „A művészek vállalták azt a papi és prófétai szolgálatot, hogy megosszák másokkal mindazt, amit ők megértettek Jézus keresztáldozatából, egy-egy stációból” – emelte ki a megyés püspök és hozzátette, Győr új szakrális látványossága a hozzánk látogató turistáknak, zarándokoknak is lelki gazdagodást és kulturális élményt nyújthat.

 

Dr. Veres András és Bogisich Ferenc


„Győr büszke az ezeréves keresztény múltjára, ezért is valósulhat meg a keresztút, és ezért kerülhetnek ki a kereszténység jelképei a közterületekre” – erről dr. Fekete Dávid alpolgármester beszélt. Kiemelte a közös összefogás jelentőségét, amely által a város folyamatos megújuláson esik át, szebbé, jobbá, élhetőbbé válik. Az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy Győrben számos tehetséges művész él, akik ezúttal is „hatalmasat” alkottak.

Bogisich Ferenc, a QP Zrt. vezérigazgatója is az összefogás jelentőségéről beszélt, ami a bencés templom harangjainak újjászületésével kezdődött, a győri üzletemberek további felajánlása révén pedig a keresztút megvalósulásával folytatódik.

 

Kurcsis László grafikusművész, a tárlat rendezője a kiállító művészek nevében elmondta: példaértékűnek tartják azt a szándékot és mecenatúrát, amely lehetővé tette, hogy kortárs művekből készüljön el az evangélium üzenetét hirdető keresztút. „Ez a keresztút az itt és a most aktualitását felvállalva bizonyságot tesz arról, hogy újra lehet gondolni az évezredes hagyományt, felhasználva az alkotások sokszínűségét, valamint arról is, hogy a mecénási attitűd visszatérni látszik Győr képzőművészeti életébe” – emelte ki a grafikusművész.

Kovács-Gombos Gábor festőművész megnyitóbeszédében a kortárs szakrális művészet mibenlétéről elmélkedett, majd a stáció alkotásairól mondta el szubjektív véleményét.

 

 

A belvárosi kálvária megáldására április 15-én, nagyhétfőn 17 órakor kerül sor, majd április 19-én, nagypénteken 18 órai kezdettel már a felállított stációk előtt járják a keresztutat a hívők Veres András megyés püspök vezetésével.

A győri keresztút stációi című kiállítás nagypéntekig, naponta 10 és 18 óra között látogatható.

A belvárosi keresztút megvalósulásáról korábban ITT írtunk.

 

 

Földvári Gabriella
fotó: Marcali Gábor

 

Csatolt galéria: A győri keresztút stációi - kiállítás
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×