A megye legjobbjai versenyeztek

A megye legjobbjai versenyeztek

Már több éves hagyománya van a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megrendezésének.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében április 11-én délelőtt vette kezdetét a megyei döntő, amit Győr belvárosában tartottak. A tét nem volt kicsi, hiszen az első helyezett csapatok, általános és középiskolai korosztályban az országos versenyen fognak indulni.

A rendezvényen Sári Ákos tűzoltó alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte a csapatokat, akik már bizonyítottak a helyi versenyeken. A versenyzőket a kollégák tájékoztatták a verseny menetével kapcsolatban és egy térképet is kaptak a csapatok, hogy a különböző állomásokra – melyek Győrben a belvárosban voltak – el tudjanak jutni.

A megyei versenyre érkező, a helyi versenyeken elsőként végzett csapatok, összesen kilenc, négy fős csapat Sopron, Mosonmagyaróvár, Kapuvár és Győr környékéről érkezett. A helyi versenyeken már az elmúlt hetekben eldőlt, hogy általános iskolai, illetve középiskolai kategóriákban ők a legjobbak. Egy általános iskolai vendégcsapat pedig Szlovákiából érkezett. Az időjárás sajnos nem kedvezett a belvárosba szervezett versenynek, az eső hol zuhogott, hol csak szemerkélt, így a kollégák igyekeztek a szabadba tervezett feladatokat is „tető alá” helyezni.

 

 

Az általános és középiskolai csapatok elméleti és gyakorlati feladatok sorozatával találkoztak, összesen kilenc állomáson kellett változatos és érdekes, a tűzvédelemhez, a polgári védelemhez, az iparbiztonsághoz és a vízvédelemhez tartozó feladatokat megoldani a fiataloknak, minden helyszínen meghatározott idő állt a feladatok végrehajtására. A versenyző kilenc csapat különböző helyszínen kezdte meg a versenyt, a kapott térképen szerepelt az első állomás, ahol az első feladat várt rájuk, majd indulhattak a többi nyolc állomásra. A vízvédelmi feladatokat az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság védelmi központjában, közvetlenül a Duna parton kellett végrehajtaniuk, térkép, helymeghatározási és viharjelzési ismereteikről a Dunakapu téren adtak számot, ott a Honvédség munkatársaitól kapták a térképészeti feladatokat. Elsősegély nyújtási ismereteikről a sérültek ellátásáról és osztályozásáról a győri Mentőállomáson kellett bizonyítaniuk, a térlátást segítő ügyességi versenyre, szimbólumok és a veszélyes anyagok felismerésére a Nemzeti Színház előterében került sor. Az iparbiztonsági activity a Bartók Béla Művelődési Házban zajlott, majd a Polgári Védelmi Múzeumban elméleti kérdésekkel egy teszt várta a fiatalokat. A katasztrófavédelmi igazgatóság szertárában a szerelési feladatok helyett is zömében elméleti feladatokat kaptak, de volt mentőkötél fűzés, majd INSARAG ismeretek és mentési feladatok következtek, miközben az egyszer használatos védőruha fel és levételét is begyakorolták. A Radó-szigeten különböző ügyességi feladatok várták a fiatalokat, ahol szelektív hulladékgyűjtést és osztályozást is végeztek. Több helyszínen a közösségi szolgálatukat töltő diákok a versenyzők és az érdeklődő járókelők részére a tűzmegelőzési bizottság által készített szóróanyagot osztottak, melyből hasznos információkhoz juthatott mindenki a tüzek és a szén-monoxid mérgezés megelőzésével kapcsolatban.

 

 

A gyerekeknek nemcsak katasztrófavédelmi ismereteik bővültek a nap során, hiszen az egyes állomások között végigjárták Győr belvárosát, így láthatták a város nevezetességeit, hídjait, épületeit is. A csapatok bizonyították felkészültségüket, a rossz idő ellenére, jó hangulatban, a legjobb tudásuk szerint oldották meg a feladatokat. A nap végén minden résztvevő csapat sportszerekkel, pólókkal, oklevelekkel, a legjobbak serlegekkel gazdagodtak. Az első helyezettek április végén megyénk diákjait képviselik majd az országos versenyen.

 

 

Általános iskolai eredmények:

5. helyezett: Felbári Batthyány-Strattmann László MTNy Alapiskola - Szlovákia

4. helyezett: Éltes Mátyás Általános Iskola Mosonmagyaróvár – Tűzmadarak csapata

3. helyezett: Zsirai Általános Iskola 5. sz. csapata

2. helyezett: Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Tápszentmiklós

1. helyezett: Csorna ÖTE – Hamutiprók csapata

 

Középiskolai eredmények:

4. helyezett: Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma csapata

3. helyezett Dunakiliti ÖTE – Lánglovagok csapata

2. helyezett: Tét ÖTE csapata

1. helyezett: Csorna ÖTE – Lánglovagok csapata

 

Az RSOE (Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület) különdíját az adott állomás elméleti feladatait legjobban megoldó Éltes Mátyás Általános Iskola csapata és Csorna ÖTE középiskolai csapata kapta.

 

Forrás, fotó: gyor.katasztrofavedelem

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×