A pipetta az New Yorkban is pipetta

Nyíregyházára indult vonattal a család. Valaki meghúzta a vészféket, s azt kiabálták az utasok, hogy egy ember lába a kerekek alá került. Cséplő Péter édesapja – belgyógyász és mentőorvos – leugrott a szerelvényről, pár éves fia már csak azt látta, hogy a még mozgó vonat alól menti ki a szerencsétlen embert. Ez volt az a pillanat, amikor Cséplő Péter eldöntötte: mentőorvos lesz.

Nem is tántorította el ettől senki, csak a mentés és gyermekmentés mellett közben már PhD fokozattal büszkélkedő kutató, főállásban a győri kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály orvosaként dolgozik.

A harmincnégy éves orvos a szlovákiai Révkomáromban született, a Pápai Református Kollégium és Gimnáziumban érettségizett – ott ismerte meg feleségét –, aztán a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett diplomát. A harmadik év után, amikor az alapszakokat már elsajátították a hallgatók, ő a kórélettan felé fordult. Ez volt az a szakterület, ami az engem foglalkoztató kérdéseket meg tudta válaszolni, érthetővé tette az emberi szervezetben működő mechanizmusokat – indokolja, miért a kórélettan keltette fel érdeklődését. Felmerült persze benne is, hogy népszerűbb, jobb egzisztenciával kecsegtető szakmákat válasszon, de tudományos érdeklődése háttérbe szorította ezeket a gondolatokat. Egyetemi demonstrátorként két ösztöndíjban – köztük köztársaságiban – részesült.

Ötödévben oxiológiából (mentőorvostan) vizsgát tett, s előbb mentőtisztként, később – és ma is – mentőorvosként is szolgál. 2011-től pedig a Magyar Gyermekmentő Alapítvány kivonuló mentőorvosa.

Drámákat, tragédiákat élt át a közutakon, számos ember életét mentette meg. Kérdésemre elmondja: megköszönni nemigen tudják, az életveszélyes sérültek nincsenek abban az állapotban, aki túlélte, az meg legfeljebb csak arra emlékszik, volt ott egy névtelen mentőegység, megvizsgálták, újraélesztették, infúziót adtak, s a rohammentőben is ápolták egészen a kórházi osztályig. A mentők szürke eminenciások, nevük nincs, egységszámuk van, rohannak egyik esettől a másikig, mondja a doktor.

Volt-e már, aki utólag felkereste és megköszönte, hogy visszakapta az életét? – kérdezem dr. Cséplő Pétertől. Egy taxisofőrre emlékezik, aki kocsijával egy busszal ütközött, súlyos koponyasérüléseket szenvedett. A helyszíni ellátást követően, a kórház intenzív osztályán is kezelte. A taxis valahogy megtudta, hogy Cséplő doktor volt a kivonuló mentő is, felgyógyulása után bement a mentőállomásra, ahol megköszönte az életét, amelyért oly sokan aggódtak.

Felidézi azt az esetet is, amikor két óvodáskorú gyerek fuldoklott egy tóban. Időben érkeztek, egyiküket újraélesztették, a másikat e nélkül is sikerült megmenteni. Súlyos sorsok és megtört életutak a napi műtői és intenzív osztályos munkája során is akadnak bőven.

„A felgyülemlő terheket és nehéz élethelyzeteket – melyekkel naponta szembe kell néznem –, a családom feltétlen támogatásával és az otthon békéjével tudom feloldani. Ebben segítségemre vannak a szenvedélyeim is, a horgászat és a túrakenuzás, valamint az ipari alpinmentés, melyet önkéntes tűzoltóként és speciális mentőcsapat tagjaként tudok gyakorolni.”

 

 

A mentőszolgálat, s az intenzív terápiás osztályon végzett munka egy gyorsan dönteni képes, gyakorlott, az elméletben is alaposan felkészült orvost igényel. A kutatóról – még ha halványul is az átlagembernek a szobatudósokról alkotott képe – mégiscsak egy töprengő, higgadt doktor jut az eszébe. Miként fér meg egy emberben ez a két különböző személyiség?

Dr. Cséplő Péter PhD-s alapkutatása közel áll a sürgősségi ellátáshoz. A Pécsi Tudományegyetem Kórélettani és Gerontológiai Intézetében a Koller Ákos professzor által vezetett mikrocirkuláció munkacsoporthoz csatlakozott nappali tagozatos PhD-hallgatóként. Az izgatta, foglalkoztatta, hogy a baleseti vagy egyéb eredetű koponyaűri vérzés esetén milyen kórélettani mechanizmusok alakulnak ki és vezetnek az ember halálához. A betegek fele ugyanis nem a koponyaűri vérzés térfoglaló folyamatába hal bele. Egészen enyhe vérzések következtében is sokan veszítik el életüket. A vérben lévő vazoaktív anyagok hatást gyakorolnak az érátmérőre, az agy erei összehúzódnak, így végül az agy vérellátási zavara vezet a végzetes agykárosodáshoz – magyarázza kutatása területét dr. Cséplő Péter. Hozzáteszi: „én alapkutatást végeztem, döntően jelátviteli mechanizmusokat írtam le a koponyaűri vérzések agyi erekre gyakorolt hatásáról. Ha valamelyik gyógyszergyár, erre alapozva, létrehoz olyan molekulát, mely gyógyszer formájában kivédi a káros hatásokat, akkor válhatnak kézzelfogható eredménnyé a kutatás megállapításai.”

„A kutatás évei alatt nem volt hétvégém, nem volt családi élet, mozi, sport, beszélgetés, baráti sörözés, csak a munka” – idézi fel a PhD-fokozat megszerzésének időszakát. Az állatkísérleteket Pécsett, patkányokon végezte el, ő maga műtötte őket.

Győrbe úgy kerültek, hogy tanár feleségével együtt fölismerték: távol a családtól, segítség nélkül nehezen boldogulnak. Komárom és Pápa között Győr volt félúton, itt telepedtek le. Van egy négyéves fiuk és egy kétéves lányuk.

Természetesen átgondolták azt is, nem volna-e érdemes külföldön letelepedniük. Rugalmasabb, jobb kutatási feltételek, lényegesen nagyobb jövedelem várta volna az orvost, de azt mondja: a pipetta az Pécsett, Győrött ugyanúgy pipetta, mint New Yorkban. „A karrierkutató, aki a legjobb akar lenni, minden idejét a feladatára áldozza, havonta talán kétszer lett volna olyan szabad napom, ahol együtt lehetek a családdal, ismerkedhetek a várossal. Ez nem ért annyit, hogy föladjam a kultúrát, amibe beleszülettem, a családot, barátokat, ismerősöket” – mondja vallomásszerűen.

H. F.

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×