A szerencsén és a győri rendőrökön múlt hogy megmenekült a fiatal lány

Ahogy arról már beszámoltunk, a győri rendőrök szombat hajnalban elfogtak egy férfit, aki egy fiatal lányt támadott meg. A rendőrök megszólaltak a Győr+ Médiának!

– A hivatalos közleményben is olvasható volt, épp az egyik győri szórakozóhely előtt intézkedünk, garázdaság miatt hívtak minket a helyszínre – kezdte az eset felelevenítését Horváth Péter rendőr százados, a Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának alosztályvezetője. – Öt főt igazoltattunk, ebből hármat elő is állítottunk, a helyszínre mentőt is kellett kérnünk. Már mindenkit megbilincseltünk, amikor sikoltozásra hasonlító hangokat hallottunk. Először azt hittük a forgalom zaja tréfál meg minket, arrafele rengeteg kamion, teherautó jár. Ám újra hallottuk az akkor már egyértelműen női sikolyt, olyan igazi velőtrázót, mint amikor valaki az életéért kiabál. Nem késlekedtünk, Bognár Balázs rendőr főtörzsőrmesterrel és Tóth Ádám őrmesterrel elkezdtünk rohanni a hang irányába.

Tóth Ádám őrmester, Bognár Balázs főtörzsőrmester, Horváth Péter százados, Kovács Tibor és Tóth Krisztián polgárőrök

A körforgalmon túl, a Szigethy Attila úton lévő hővezetékeknél vettek észre egy férfit, amint egy nőt lökdös, rángat és agresszíven viselkedik vele. Többször is felszólították, s amikor a férfi észrevette a három rendőrt, elrohant az Ifjúság körút felé. A halálra rémült lány a rendőrök felé futott, Horváth százados vele maradt, hogy ellenőrizze nem szenvedett-e sérülést.

Horváth Péter százados a helyszínt mutatja, ahol ellökte a lányt a támadó és elfutott

– Szerencsére nem volt rajta látható sérülés, de mentőt hívtam a helyszínre, mivel sokkos állapotban volt. Érhető módon nagyon megijedt, elmondása szerint a férfit alig korábban vette észre maga mögött, de szinte rögtön támadott. Nagyon agresszív viselkedett vele, fenyegette, fojtogatta. Bajtársaim eközben a támadó nyomában voltak, láttam, hogy a Graboplast sátor felé futnak.

Itt támadta meg a lányt a 27 éves férfi

Itt a férfi megpróbált átmászni a kerítésen, ami nem sikerült neki, de még tovább próbálkozott a meneküléssel. Bognár főtörzsőrmester és Tóth őrmester a Barátság Park bejáratának vonalában kapták el a még mindig agresszíven viselkedő fiatalembert, aki minden erejével próbált ellenállni az intézkedésnek. Megbilincselni nem tudták, hiszen korábban már használniuk kellett a karpereceiket. Gyorskötözőt tettek a tiltakozó csuklója köré, de állapotát hűen tükrözi, hogy valahogy szétszakította az erős műanyagot. A két rendőr kezei közül azonban már nem menekülhetett…

A támadó agressziója és a hideg is közrejátszott abban, hogy szétszakította a gyorskötözőt...

– Amikor a mentőt kértem az ügyelettől, erősítést is kértem a helyszínre, hogy küldjenek gépkocsizó kollégát. Ezt a rádióforgalmazást hallották a közelben intézkedő rendőrök rádiójából a polgárőrök, akik felajánlották, hogy a segítségünkre sietnek. Szinte pillanatok alatt ott voltak, így az ő kocsijukba ült be a fiatal lány míg megérkezett a mentő, én pedig a társaim után eredtem. A zavart, agresszív viselkedését látva először kórházba vittük a férfit, majd előállítottuk a Győri Rendőrkapitányságra. Rossz belegondolni mi történhetett volna, ha nem vagyunk éppen a közelben… – zárta az alosztályvezető.

A három rendőr, akik jókor voltak jó helyen és tudták is mit kell tenniük...

A nyomozók a 27 éves férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - szexuális erőszak bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az alábbi bűnmegelőzési tanácsokkal kívánja felhívni a szülők figyelmét a fiatalokra leselkedő veszélyekkel kapcsolatban és segíteni, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló esetek.

A 13-14 éves korosztálytól kezdve erős igény merül fel arra a gyerekekben, hogy a szabadidejüket barátokkal, osztálytársakkal töltsék együtt napközben, és ha van alkalom, közösen bulizzanak.

A késői kimaradás, a felnőtteknek szánt éjszakai szórakozóhelyek egyáltalán nem ajánlott a 18 éven aluliaknak, hiszen a kamaszok az éjszakai órákban olyan veszélyeknek lehetnek kitéve, amelyeknek súlyát életkorukból adódóan nem tudják helyén kezelni, váratlan helyzetben, felfokozott hangulatban nem jól döntenek, csábító lehetőségekre esetleg nem tudnak nemet mondani.

Nincs arra egyértelmű szabály, hogy melyik szülő hová és hány óráig engedi el a gyermekét szórakozni. Mindenki maga dönti el, hogy milyen engedékeny vagy szigorú ebben az ügyben, de egy viszont tény: a 18 év alatti gyermek a jog szerint kiskorú és szülői felügyelet alatt áll, tehát biztonságáért a szülő felel!

Kovács Tibor és Tóth Krisztián az Arrabona Polgárőr Egyesület tagjai is azonnal siettek segíteni

Tanácsok szülőknek:

– Ismerjék meg azokat a barátokat, akikkel gyermekeik szabadidejüket töltik. Lehetőség szerint ne csak őket, hanem szüleiket is ismerjék meg, tudják azt, hogy hol laknak, mi a telefonszámuk.

– Ha a gyermeknek engedélyezik az éjszakai „kimaradást” elengedik az éjszakai szórakozóhelyre, vigyék el oda, tájékozódjanak a helyről és menjenek is érte, még akkor is, ha ezt a gyerek „cikinek” érzi.

– Ha a szülő nem tud a gyermekért menni, tanítsa meg neki, hogy a hazajutáshoz hívjon taxit.

Szülőként tanítsuk meg gyermekünknek:

– Ne közlekedjen éjszaka az utcán, ha mégis ezt teszi, akkor igyekezzen mindig barátaival együtt maradni!

– Egyedül soha ne induljon el hazafelé, inkább hívjon taxit.

– Ne bízzon meg azonnal másokban, mert a szórakozóhelyen újonnan megismert „bulitársak” nem egyenlőek az igazi barátokkal.

– Soha ne üljön be idegenek autójába!

– Legyen feltöltve, bekapcsolva a telefonja, hogy ha szüksége van a szüleire el tudja őket érni.

– Tartsa be az előre megbeszélt hazaérkezési időpontot, ha esetleg tovább akar maradni, ezt csak akkor tegye meg, ha előtte telefonon egyeztetett a szülőkkel.

Havassy Anna Katalin
Fotók: O. Jakócs Péter

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×