A társasházak biztonságáért

Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a virágot, az most a győri katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napjain választ kaphat.

A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat. Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.

A tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos, vagy ismétlődő hibák miatt kiszabni.

Ha bizonytalan a lakását érintő tűzvédelmi kérdéssel kapcsolatban, akkor ne várja meg, amíg a tűzoltók mennek ki ellenőrizni, vegyen részt a három nyílt nap valamelyikén és tegye fel kérdését!

Szeptember 18. és 20. között minden nap 10 és 16 óra között várják az érdeklődőket a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltségen, a  Munkácsy Mihály u. 4. szám alatt.

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×