A tizedik emelten lobbant fel a láng Győrben – Frissítve

A Tihanyi Árpád úton egy 10 emeletes paneltömb legmagasabb szintjén keletkezet tűz ma este. Az tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, mintegy 100-120 embert kellett az utcára kísérni.

06.17. 15.10: Két lakás kivételével mindenhol van áram:

Jól haladnak a javítási és helyreállítási munkálatok az épületben – mondta el a Győr+ Rádiónak Tóth Ferenc, az Ady lakásszövetkezet elnöke. Hozzátette, már csak két lakásban nincs áramszolgáltatás, de a szakemberek igyekeznek minél előbb elhárítani a hibát. Helyreállt a hideg– és megelgvíz szolgáltatás is. Példaértékű összefogás jött létre, hiszen a társasházban lakók, barátok és ismerősök közösen takarították ki a leégett helységet. Hétfőn kezdődik a festési munkálatok előkészítése.

Tóth Ferenc elmondta, hogy hétfőn feljelentést fognak tenni a rendőrségen.

Megtudtuk, hogy jelenleg energetikai felújítás zajlik az épületben, de a péntek esti tűzeset nem akadályozza a további munkálatokat.

22.40: A Katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása szerint:

Kigyulladt egy használaton kívüli hulladéktároló helyiség egy tízemeletes társasház felső szintjén, Győrben, a Tihanyi Árpád úton. Bútorlapok, elektronikai eszközök és más használati tárgyak égtek. A tüzet elfojtották a győri hivatásos tűzoltók. Az épület egy része füsttel telítődött, a szellőztetése folyamatban van, és zajlanak az utómunkálatok.

A társasházat kiürítették, mintegy 100-120 embernek kellett elhagynia a lakását. Az ő ideiglenes elhelyezésükre autóbusz érkezett a helyszínre. Az elsődleges hírek szerint senki sem sérült meg a tűzben.

22.04: Személyi sérülésről szerencsére nem tudunk!

Úgy tudjuk az érintett emeletről mindenkit az utcára kísértek a nagy erőkkel kivonuló Győri Hivatásos tűzoltók.

Helyszíni fotó!

A tűz okáról és erejéről egyelőre nincs bővebb információnk, a szakemberek jelenleg is a helyszínen dolgoznak.

Aki teheti, kerülje el a Tihanyi Árpád utat!

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×