A West Bau Hungaria Kft. segíti a Waldorf iskola fejlesztéseit

Felújította a Waldorf iskola fejlesztő termét és a foglalkozásokhoz szükséges speciális eszközöket adományozott az intézménynek a West Hungaria Bau Kft.

Huszonötödik tanévkezdését ünnepelte szeptember elején a Waldorf Egyesület által fenntartott iskola. Dr. Borbély Margit, az egyesület elnöke szerint már 250 gyerek jár az intézménybe. Tizenkét évfolyamon át a Waldorf nevelési, oktatási, személyiségfejlesztési programját valósítják meg, a 13. évfolyam pedig kizárólag az érettségi felkészülést szolgálja.

Siposné Szabó Ildikó, az iskola gyógypedagógiai csoportjának vezetője elmondta: a fejlesztő teremben legfeljebb négy gyerekkel foglalkoznak egyszerre. Itt koncentrált figyelmet kapnak a tanulók a pedagógusoktól. A fejlesztő helyiséget most festik majd ki, így színeiben, sőt illataiban is bensőséges teret ad a foglalkozásokhoz. A részképességek fejlesztésén túl a szociális közösség és a kiteljesedő személyiség kapcsolatának kialakítását is szolgálják az itt alkalmazott módszerek.

Varga Anett (West Hungaria Bau Kft), Siposné Szabó Ildikó és Dr. Borbély Margit

 

A győri telephellyel is rendelkező cég, a West Hungaria Bau Kft. – mely az idén szintén jubileumot ünnepel, 20 évvel ezelőtt jött létre – megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a gyerekekre, azokra az intézményekre, szervezetekre, melyek a gyerekek gyógyítását, a tanulók fejlesztését, oktatását, társadalmi beilleszkedését segítik – mondta el a társaság támogatási filozófiájáról Varga Anett marketing- és reklám munkatárs. Felidézte, hogy segítséget nyújtottak már többek között a megyei kórháznak, az anya- és csecsemőotthonnak, támogatták a gyermekjóléti szándékokat, a Waldorf iskola pedagógiai törekvéseinek megvalósítását szolgáló feltételek előteremtésében pedig már harmadik alkalommal működnek közre. A terem felújítása mellett 300 ezer forint értékben adtak egyensúlylabdát, koordinációs létrát, s lépegető eszközöket az intézménynek.

 

Hajba Ferenc
Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×