Advent a Liszt Ferenc Zeneiskolában

Advent a Liszt Ferenc Zeneiskolában

A Liszt Ferenc Zeneiskola életében az idei év vége is fellépésekkel tele, a győriek nagy örömére.

 

 

Szakács Erika, az intézmény igazgatónője arról számolt be, hogy a Tóth Éva Emlékhangverseny 17 éve kiemelkedő eseménye a város adventi kulturális programjának. A Liszt Ferenc Zeneiskola tanári koncertje november 30-án, 18 órakor kezdődik a Zsinagógában, amely évről-évre magas színvonalon mutatja be az intézményben tanítók felkészültségét, ezzel is motiválva a növendékeket, és szórakoztatva az érdeklődő győri zenekedvelőket.

Az iskola kórusa lép fel szintén pénteken, a Széchenyi téren 17 órakor kezdődődő Advent Győrben megnyitó ünnepségen. Ugyanezen a napon a Bezerédj kastély ad otthont a Liszt Ferenc Zeneiskola szervezésében létrejött Gitáros Nap-nak, amely a jazz zene iránt érdeklődőknek kínál időtöltést. A koncertek, előadások 15 órakor kezdődnek, amelybe bárki bekapcsolódhat egészen 19 óráig.

A zeneiskolások a félévi meghallgatásokra készülés közben még részt vesznek regionális, területi és országos versenyeken, valamint több koncerttel is hozzájárulnak az adventi hangulathoz.

Az igazgatónő felelevenítette az elmúlt időszak történéseit is, például azt, hogy a város által kiírt, nyertes pályázat segítségével a diákok Bécsbe utazhattak tanulmányi kirándulásra, a Muzsika Házába.

 

Fontos esemény volt az intézmény életében a Lengyel Zenei Fesztivál  is, amelyet immár 12 éve rendeznek meg a Jan Sobieski Egyesület és a Lengyel Nagykövetség támogatásával. Az egyedülálló tehetséggondozó program a Visegrádi Négyek országainak képviseletével nagy élményt nyújt az érdeklődőknek, hiszen ez a Zsinagógában megrendezett program nyitott minden zenekedvelő részére. Idén a függetlenségének 100 éves jubileumát ünneplő Lengyelország képviselői történelmi visszaemlékezéssel is megajándékozták a közönséget.

Idén Debussy életének és munkásságának jegyében zajlott az a zeneirodalmi, műveltségi vetélkedő, amelyen 30 fiatal mérte össze tudását. A vetélkedőn a résztvevők széles körű tudományos, társművészeti, történelmi, irodalmi, és zenetörténeti ismereteikről adtak számot.

F.G.

fotó: Liszt Ferenc Zeneiskola

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×