Magyar borok bemutatása a munkácsi vár Rákóczi pincéjében

Öt magyarországi borvidék borainak a bemutatásával nyitották meg ünnepélyes keretek közt pénteken Munkácson a vár II. Rákóczi Ferencről elnevezett borpincéjét.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a munkácsi vár az egész régió történelmét szimbolizálja múltjával, történelmi légkörével, amely nemcsak a magyarokhoz, hanem a Kárpátalján élő többi néphez, nemzetiséghez is köthető. Ez a régió közös hazája magyaroknak, ukránoknak, ruszinoknak, románoknak, szlovákoknak, akik az elmúlt évszázadokban telepedtek meg itt - tette hozzá.

"Nekünk magyaroknak pedig a kezdetet jelenti, hiszen honfoglaló őseink a Kárpátokon átkelve először itt pihentek meg a környező hegyek, dombok alatt" - fogalmazott. Innen indult a történelmünk, de volt olyan időszak, amikor ide visszaszorulva innen tudtunk visszakapaszkodni - emlékeztetett.

Az államtitkár kifejtette, hogy a magyar kormány ezért is fontosnak tartja a munkácsi vár felújítását és Kárpátalja megerősítését. Hozzáfűzte: a magyar kormány jelentős támogatást nyújt az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika terén, de az utóbbi két évben különös figyelmet fordít Kárpátalja gazdasági megerősítésére is."Ezért indítottuk el kárpátaljai szereplőkkel közösen az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programot, amely nagyon jó ütemben zajlik, jelenleg félidejénél tart és remélhetőleg elő fogja segíteni a helyben maradást, hogy az embereknek ne kelljen más vidékeken munkát keresniük" - fogalmazott. Jelezte, a magyar kormány nemcsak a kárpátaljai magyarok támogatására fektet nagy hangsúlyt, hanem a többségi nemzethez tartozók megsegítésére is különböző támogatási programokkal, a többi között például ukrán gyermekek magyarországi üdültetésével.

 

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×