Amazonas Győr belvárosában: Megnyitott a Füles Bástya

A műemlék épület felújításával egy olyan interaktív ökológiai élőhely-bemutatóval egybekötött családi játszóház született meg, aminek helyszíne a már magában is izgalmas, felfedezésre csábító kazamatarendszer.

A Xantus János Állatkert egy olyan családi szabadidő-központot hozott létre, amelyben a látogatók a trópusi esőerdők élővilágával ismerkedhetnek meg. A kazamata óriási akváriumokat, terráriumokat fogadott be, amelyek bepillantást nyújtanak az Amazonas vízgyűjtő területének rendkívül gazdag élővilágába.

Az állat- és növényvilág bemutatása mellett a látogatók megismerhetik Győr, a győri vár történetét is a falakra kihelyezett tablók segítségével.

Borkai Zsolt polgármester a december 14-i megnyitón hangsúlyozta, Győr jól használja ki az uniós pályázatok nyújtotta lehetőségeket, amit ez a beruházás is jól példáz. Hozzátette, bízik benne, hogy minél több család látogat el a kiállítóhelyre, hiszen egy izgalmas látványosság, ahol a gyerekek szórakozva tanulhatnak.

 

Dr. Andréka György az állatkert igazgatója elmondta, immár tíz éves álom vált valóra azzal, hogy most elkészülhetett ez a kiállítási tér. A cél az, hogy elvarázsolják az ide látogatókat, és elsősorban a gyerekeknek komplex tudást adjanak a természetről, az állatokról, amelyet játékos és látványos formában ismerhetnek meg.

Az igazgató végigkalauzolta a látogatókat a termeken, ahol többek között selyemmajmokat, kajmánt, tatút, kígyókat, teknősöket, halakat láthatunk, és megtekinthetünk egy mintegy 15-20 ezer tagból álló hangyakolóniát is, amint éjt nappallá téve dolgoznak, és masíroznak a termeken átívelő csövekben.

 

A hangyák egyébként egy gombatelepben élnek és gombát esznek. Ahhoz azonban, hogy mindig legyen táplálék-utánpótlás, nekik kell táplálniuk a gombákat. Azért masíroznak át a termeken, hogy a járat végén lévő levelekhez érjenek, azokat aprítsák, és visszaszállítsák a gombatelephez.

Az intézmény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermekekkel és fiatalokkal folyamatos kapcsolatot tartson fenn és a természetet közel hozza számukra, tudományos ismereteket érthetően, játszva adjon át mindenkinek. Rendszeres előadásokat hallgathatnak majd az élővilág csodáiról a családok épp úgy, mint az iskolás osztályok. Az óvodás gyermekek figyelmét pedig játékos foglalkozások irányítják majd a természet megismerése, az élőlények szeretete felé.

„A győri Füles Bástya turisztikai hasznosítása” című projekt a Nyugat-dunántúli Operatív Program NYDOP-2.1.1/D-09-2009 konstrukció keretében valósult meg. A 150 milliós beruházás 85 százalékát fedezte a pályázati forrás.

A kiállítást szombattól látogathatja a nagyközönség.

 

Papp Zsolt

Csatolt galéria: Amazonas Győr belvárosában