Átadták a környezetvédelmi emlékérmet

Átadták a környezetvédelmi emlékérmet

Fátrainé Csanaki Éva, a Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola intézményvezetője vehette át idén a Kitaibel Pál Környezetvédelmi Emlékérmet. A díjat Bartal György, a Városstratégiai Bizottság tagja adta át a Városházán.

A Környezetvédelmi Világnap alkalmából idén immár tizenkilencedik alkalommal adták át a Kitaibel Pál Emlékérmet. A díjat azok a magánszemélyek vagy közösségek kaphatják, akik különösen sokat tesznek a jövő érdekében.

 

 

Az idei díjazott Fátrainé Csanaki Éva azzal érdemelte ki az emlékérmet, hogy sokat tett a tanulók környezetismereti oktatásáért, a környezettudatos életmódra nevelésért, valamint a környezet- és természetvédelmi ismeretterjesztésért – olvasta fel Borkai Zsolt polgármester határozatát Bartal György. A további indoklásban az is szerepel, hogy az intézményvezető több évtizede közreműködik a környezetvédelmi pályázatokban, konferenciák és környezetvédelmi versenyek szervezésében, a Zöld Iskola programban, és részt vett a Győrszentiváni Tanösvény létrehozásában.

 

 

Az ünnepségen Bartal György felidézte a névadó életútját. Kitaibel Pál 1757-ben született, s egyike volt azoknak a magyar tudósoknak, akik az ökológiát létrehozták. Bár akkor még nem így nevezték, tevékenysége a jövőt szolgálta, azon fáradozott hatvanéves koráig, míg élt, hogy feltérképezze Magyarország természeti kincseit és fehívja a figyelmet megmentésük fontosságára.

 

Szerző: Koloszár Tamás

Fotó: MekliZ Fotóstúdió / Raczenböck Aliz

Csatolt galéria: Átadták az emlékérmet
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×