Átalakult játékoskerettel harcol a bentmaradásért a Gyirmót FC

Szombaton a 20. fordulóval elkezdődik a labdarúgó NB I tavaszi idénye. A tabella utolsó helyén álló Gyirmótra nehéz küzdelem vár, ki kell harcolnia ez élvonalban maradást.

Urbányi István együttese komoly hátrányba került az őszi 19 mérkőzés után, lemaradása hét pont az MTK és a Debrecen mögött. A klubvezetés úgy döntött, megpróbálkozik az egyik legnehezebb feladattal, a téli szünetben próbálja megerősíteni a gárdát, és igazol új játékosokat. Fontos volt, hogy a támadósorba is érkezzen frissítés, hiszen a Gyirmót az őszi szezonban mindössze nyolc gólt szerzett, ez a legkevesebb a mezőnyben. A szenegáli Bebeto segíthet a találatok számának gyarapításában, a csatár ciprusról jött a magyar NB I-be, és a felkészülési meccseken többször is eredményes volt. A szlovák Kristian Kolcak személyében rutinos, nemzetközi csatákban edződött hátvédet is igazolt a klub. Ebben a csapatrészben próbál az együttes segítségére lenni a több olasz együttest, köztük az AC Milant is megjárt védő, Tamás Krisztián, aki a Spezia Calcio-ból igazolt az élvonal újoncához. A nagy tapasztalattal rendelkező kapus, Nagy Sándor és a román bajnokság egyik meghatározó klubjától, a kolozsvári CFR-től érkező középpályás Veres Szilárd is erősítést jelenthet a Gyirmótnak. Az ukrán Olimpik Doneck mezét cserélte le új csapatának színeire a támadóként és középpályásként is bevethető Volodimir Tancsik, és akárcsak a bosnyák-horvát Anto Radeljic, ő is alapember lehet a tavaszi csapatban Gyirmóton. Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban szerezte meg kölcsönbe a vezetőség a csapatban játszó Simon András ikertestvérét, Simon Ádámot. Többen távoztak a keretből, így Balogh Béla, Filkor Attila, Gyurján Bence, Horváth Adrián, Hrabina Alex, Nagy Olivér, Nagy Sándor és Simon Attila is máshol folytatja pályafutását, és visszatért korábbi egyesületéhez Jancsó András, valamint Sallói Dániel is.

„Nagy Sándor jelenléte nagyon jó irányba mozdította a kapusaink teljesítményét, és ez már a mérkőzéseken mutatott teljesítményeken is érezhető volt. Kristian Kolcak egy halk szavú harcos, akinek nagyon komoly rutinja van, ezt több poszton is tudjuk hasznosítani. Nagyon elszánt és igazi győztes típusú labdarúgó a bosnyák Anto Radeljic, akinek számíthatunk azokra az erényeire, amelyek az adottságaiból fakadnak. Tamás Krisztiánt pedig 12 éves kora óta ismerem még Újpestről és tudom, hogy nagyon sok van benne. Most pedig mindenképpen bizonyítani akar és ez nekünk szintén komoly előny lehet. Ugyanez a helyzet a fiatal Veres Szilárd esetében is, aki egy rangos csapatból jött és profi szellemiségű középpályás. Sokat dolgozunk azon, hogy a védekezésünk erősebb legyen és kizárjuk a gólokat eredményező hibákat. A góllövés, elsősorban képességek kérdése. Most azonban érkeztek hozzánk olyan játékosok, akikben megvan ez a potenciál. Feltétlenül gólokat és gólpasszokat várok Volodimir Tancsiktól, aki nagyon kellemetlen ellenfele lesz minden védőnek. Ő tipikusan az ukrán iskola neveltje, nem beszél sokat, de kemény, gyors és direkt, tehát kimondottan előre játszó futballista. Bebeto pedig már korábban bebizonyította, hogy tud gólokat rúgni a magyar élvonalban. A szenegáli fiú, humoros és szó szoros értelmében is színt visz a csapatunkba, mert egyéniség. Váratlanul érte most ez a magyarországi lehetőség, de látom rajta, hogy nagyon komolyan ki akarja használni” – mondta az új játékosokról Urbányi István.

A már korábban Gyirmóton játszó futballisták is úgy gondolják, megerősödött a csapat az új igazolásokkal, így reális cél lehet az élvonalban maradás kiharcolása. „Egyértelműen erősödött a játékoskeretünk, mert azonnal bevethető, kész labdarúgók érkeztek hozzánk olyan országokból és bajnokságokból, ahol alapvető a kemény, dinamikus játék. Ezt bebizonyították a horvátországi tornán, ahol harcos mérkőzéseket játszottunk. Az érkezésük pedig egészséges konkurenciaharcot indított el a csapatba kerülésért, hiszen minden posztra ketten vagy hárman is pályáznak. Az őszi indulás előtt szűkebb volt a keretünk és sok sérülés is hátráltatott bennünket. Nekem meggyőződésem, hogy az utolsó percig harcban leszünk a bentmaradásért folytatott küzdelemben és pontosan ezért sikerülni is fog a kitűzött cél, és maradunk az NB I-ben” – nyilatkozta a klub honlapjának a Gyirmót középpályása, Kiss Máté.

A Gyirmót a bajnoki rajt előtt játszott már egy tétmérkőzést, szombaton gól nélküli döntetlenre végzett a Mezőkövesd ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntős párharcának első meccsén. Az eredmény biztató, a visszavágó és a bajnoki rajt előtt. A tavaszi nyitányon a tabella utolsó helyén álló Gyirmót szombaton 15.30-tól a Paksot fogadja. „Első ellenfelünk mindig szervezett és fegyelmezett csapatként lép pályára, tehát ellenük soha nem könnyű játszani. Nem is számítok szép játékra, sokkal inkább a küzdelem fogja jellemezni ezt a találkozót. Ilyen volt a játék a Paks otthonában is, amikor a mezőnyben többet birtokolta a labdát a hazai csapat, de talán mi mégis közelebb álltunk a győzelemhez. Győzelmet várok” – mondta a Gyirmót következő mérkőzéséről Kiss Máté.

 

Fotó: gyirmotfc.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×