Átverik a fogyasztókat a nagy cégek?

Lehangoló az a kisszerűség, amellyel a nagy, nemzetközi cégek átverik a közép-európai fogyasztókat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a pozsonyi várban, ahol európai uniós találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) kormányfőinek, illetve az összes uniós tagország képviselőinek és az uniós szakpolitikusoknak a részvételével.

Az Egyenlő minőségű termékeket mindenkinek című rendezvényen a magyar miniszterelnök nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a gazdagság és a nagyvonalúság nem feltétlenül jár együtt, hiszen Európa leggazdagabb cégei tévesztik meg a fogyasztókat.

A Magyarországon tavasszal végzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az élelmiszeripari termékek minősége hetven százalékban eltért a nyugaton forgalmazott "verziók" minőségétől, a szezonális termékek egyharmadánál mutatták ki a kettős minőséget - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az ügy nem speciálisan csak magyar vagy közép-európai, Jean-Claude Juncker ezért hozta szóba az EU helyzetéről szóló beszédében. Orbán Viktor üdvözölte az Európai Bizottság elnökének gondolatát, amely szerint nem lehetnek másodrendű fogyasztók Európában.

"Az irány jó, a szavak tetszenek, most tetteket várunk" - hangsúlyozta.

Európában nem lehetnek másodosztályú fogyasztók, a kettős termékminőség gyakorlatára összeurópai megoldást kell találni - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő. Robert Fico beszédében rámutatott: a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a kettős termékminőség gyakorlata széles körben elterjedt, összeurópai probléma, ezért olyan összeurópai megoldást igényel, amellyel el lehet érni, hogy a multinacionális vállalatok egységesítsék a termékminőségi sztenderdjeiket.

A kettős termékminőség gyakorlata - egyes multinacionális vállalatok a kelet-európai piacon forgalmazott termékeinek jelentős része alacsonyabb minőségű, mint az, amit ezek a cégek ugyanolyan márkanév alatt a nyugat-európai piacokon értékesítenek - azután vált jelentős politikai témává a megkülönböztetés által érintett országokban és európai uniós (EU) szinten is, hogy arra a szlovák agrártárca egy élelmiszertermékeken végzett összehasonlító vizsgálat eredményére hivatkozva felhívta a figyelmet. A szlovák vizsgálat eredményeit később közel tíz más országban, köztük Magyarországon és Csehországban végzett hasonló kimutatás is megerősítette, s az is bebizonyosodott, hogy a kettős minőség gyakorlata az élelmiszereken kívül más szegmensben, például drogériai termékeknél is nyomon követhető.

 

Forrás:MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×