Autóval a győriek biztonságáért

Autóval a győriek biztonságáért

Az Arrabona Polgárőr Egyesület járműparkja nemrég egy személyautóval gazdagodott, amelyet a Készenléti Rendőrségtől kaptak. A járőrkocsi nagyban segíti a munkájukat és fokozza a hatékonyságukat is.

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapták a győri polgárőrök azt az ezüst színű Opel Astrát amely korábban a Készenléti Rendőrség járőreinek a munkáját segítette. Országosan 56, megyei szinten három olyan gépjárművet adtak át a társszerveknek, amely korábban a Készenléti Rendőrség járőreinek a munkáját segítette.

– Egy 2012-es évjáratú autóról van szó, körülbelül 150 ezer kilométerrel kaptuk meg, téli-nyári gumi-garnitúrával együtt – kezdte Szvitek Norbert, az egyesület elnöke. – Az alap matricázást is megcsinálták nekünk a felajánlók, így már csak a fényhidat, a tűzoltó készüléket és egy komolyabb elsősegélycsomagot kellett beszereznünk hozzá. Nálunk is járőrkocsiként funkcionál, a költségei minket terhelnek, a győri önkormányzat azonban továbbra is támogat minket, amit köszönünk! Az elnök szavait Radnóti Ákos alpolgármester is megerősítette.

Továbbra is szoros az együttműködés a polgárőreinkkel és idén is jelentős támogatást adunk nekik. Számíthattunk már rájuk sok esetben, helyt álltak az intézkedések során. A rendőrséggel is kiváló a munkakapcsolatuk, számos közös szolgálatot adnak. Ezt a hozzáállást a jövőben is kérjük és köszönjük! – foglalta össze a városfejlesztésért felelős alpolgármester, akinek a területéhez tartozik a rendőrség, a polgárőrség és a közterület felügyelet is.

Farkas József és Mészáros Lajos polgárőrök rendszeresen használják a jól felismerhető, karbantartott járművet, amelyről csak jókat mondtak

Szvitek Norbert elnök azt is hozzátette: Győr már régóta megérdemelt egy ilyen járművet, amellyel bátran járőrözhetnek, nem kell a tagok saját kocsiját használni. A felmatricázott kocsival a saját biztonságuk is erősödött, hiszen a felmatricázásnak és a sárga fényhídnak köszönhetően könnyebben észlelhetők, beazonosíthatók a lakosság számára is.

– A gépjármű parkunk most már teljes, hiszen a két kerékpár, a két robogó mellé most már egy korszerű és megbízható járőrautót is szolgálatba küldhetünk, a győriek nyugalmának érdekében – zárta az elnök.

Egyébként az Arrabona Polgárőr Egyesület folyamatosan hívja és várja azoknak a jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának egy jó csapathoz, s szabadidejük egy részét a köz szolgálatára ajánlanánk fel. Erről bővebb információ a ITT található.

Az egyesület munkatársaival holnap is találkozhatsz a VII.Vagyonvédelmi bemutatónapokon.

Havassy Anna Katalin
Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×