Autózás gyerkőcökkel? A legtöbben énekelnek

Autózás gyerkőcökkel? A legtöbben énekelnek

A gyerekekkel a legkényelmesebben autóval lehet közlekedni, még akkor is, ha ilyenkor több mindenre oda kell figyelni. Azt viszont sokszor nehéz kitalálni, hogy mivel kössük le a kicsi figyelmét a hosszú út alatt.

A Europcar a közösségi média felületén végzett kutatásában arról kérdezte a kitöltőket, hogy milyen módon utaznak a gyerekekkel. A minikutatás kitért a biztonságra és a szórakozásra is.

Kiderült, hogy a tesztet kitöltők 58 százaléka maga köti be a gyerekeket. A gyerekülések és gyerekmagasítók állapotát a válaszadók 36 százaléka ellenőrzi mindennap, 21 százaléka havonta, 26 százaléka pedig félévente.

A gyerekek általában eltérő ideig bírják az autózást, ezt a feltevést a válaszadók is alátámasztják. Azt nyilatkozták, sokuknak (36 százalék) az aktuális kedvétől függ, hogy mennyit tudnak nyugodtan az autóban tölteni, mások (29 százalék) gond nélkül kibírnak 1,5-2 órát, közel ennyien (21 százalék) pedig akár 3 órán keresztül is elviseli az utazást. Persze ez a kedv mellett az életkortól is függ.

Akik gyermekkel utaznak, sokszor valamilyen játékot is bepakolnak, valamint váltóruhát a balesetekre. És egyre gyakoribb útitárs a tablet is a gyerekeknél.

A válaszolók nagy része (90 százalék) visz magával ételt és italt az útra, bár arról, hogy mikor fogyaszthatják el azt a gyerekek, megoszlanak a vélemények: 57 százalékuk minden esetben engedélyezi a kocsiban való evést, 34 százalékuk csak akkor, ha hosszabb útra mennek, 9 százalék pedig egyáltalán nem ad utazás közben ételt a kicsiknek.

Persze a bepakolt játékokon kívül több praktikát is igyekeznek bevetni a szülők, hogy kellemessé tegyék az utazást: a legtöbben közös énekléssel, mások a forgalom, a többi autó figyelésével szórakoztatják a gyermeküket.

 

Fotó: MNStudio/Shutterstock.com

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×