Az anyaság nehézségei és csodái huszonéves szemmel

Az anyaság nehézségei és csodái huszonéves szemmel

Bár régen természetes volt, hogy a nők húsz évesen már kismamák, manapság a fiatalokra egyre kevésbé jellemző a gyermekvállalási kedv. De vajon miért, és hogyan élik meg az anyaságot azok, akik húszas éveik elején hozták világra gyermekeiket? Erről egy kislány, Lili és egy kisfiú, Benedek anyukájával beszélgettem.

Mindketten egyetértenek abban, hogy a gyermekáldás csodálatos dolog, ugyanakkor látják a nehézségeit is. „A gyermekvállalás manapság nőként hatalmas rizikó-faktor a karrier, munka szempontjából, fiatalon annál inkább: nincs meg az a biztos munkahelyi háttér, amely az ifjú anyukát visszavárná” – mutatott rá egy igencsak aktuális problémára Lili anyukája. „Ráadásul, kevés az olyan munkahely, amely alkalmazna egy dolgozni vágyó anyukát – akár otthonról, akár részmunkaidőben” – tette hozzá. Természetesen azért nekik is voltak kételyeik a babavárás kapcsán: „Nagy öröm volt számunkra mikor megtudtuk, hogy érkezik Lili. Persze voltak kérdőjelek a fejünkben a családdá válással kapcsolatban, de azt gondolom, ezzel minden első gyermekes pár így van, kortól függetlenül.” Benedek édesanyja azzal kezdte, hogy mennyire elszomorító a kialakult helyzet, amely azonban nem a mai fiatalok hibája. „Én is nagyon távolinak éreztem még a családalapítást: a mai tendencia szerint következett volna még egy Erasmus, minimum két diploma, egy év utazgatás a világ körül, két-három munkahely és jó sok buli. Aztán nem így lett. De attól a pillanattól kezdve, ahogy megláttam a párom arcán azt a büszke, boldog mosolyt, nem volt kérdés, hogy ez a kisbaba és a szülővé válás lesz a legnagyobb kalandunk.”

Vajon hogyan viszonyul a társadalom az ifjú szülőkhöz, és a nehézségek ellenére mi szólhat mégis a korai családalapítás mellett? Lilit nagy szeretettel várta családja, ám mások reakciója már kevésbé volt ennyire megnyugtató. Ahogy anyukája panaszolta: „Sajnos sokan azonnal véletlen gyermeknek bélyegzik a fiatal anyák csemetéit, és ezt szóvá is teszik” – pedig Lili bizony tervezett baba volt. Benedek ifjú mamája a huszonéves anyaság pozitívumait emelte ki: „A terhességtől kezdve, a szülésen át a szoptatásig, minden hihetetlenül természetesen és könnyedén ment” – világított rá a fizikális előnyökre, amelyeket Lili anyukája is csak megerősíteni tudott. Ahogy ő fogalmazott: „A várandósságom szuper volt és problémamentes.” Ugyanakkor Benedek édesanyja kicsit fájlalta, hogy a saját korosztályának fogalma sincsen arról, milyen anyának lenni. „Ha este találkozom a barátaimmal, azt hallgatom, hogy: lazulj már el, most bulizzunk, ne gondolj Benedekre! – ez viszont lehetetlen, öt hónapja folyamatosan a kisfiamra gondolok, és ez így természetes.”

Gyermeket nevelni és közben készülni a vizsgákra, szakdolgozatot írni – vajon mennyire lehet a felsőoktatásban és otthon is helytállni egyszerre? „Huszonévesen, de harmincon túl is óriási változás egy baba érkezése, nagy felelősség. Fontos szempont, hogy az adott felsőoktatási intézmény mennyire rugalmas, mennyire segíti azt, hogy az anyuka a baba igényeire koncentrálva végezhesse tanulmányait. Nagyon sok múlik azon is, hogy mennyire támogató a közeg, amelyben a fiatal pár éli a mindennapjait, hiszen a feladatok összehangolása kemény logisztika. De bármilyen nehéz is, az anyaság megér minden extra fejtörést” – válaszolta kérdésemre Lili édesanyja. Benedek anyukája azzal kontrázott, még a mai napig megdöbbentő, hogy elsőként ő és a baba apukája felelősek ezért a gyermekért, azonban egy kisbaba édesanyjának lenni semmihez sem fogható. „Ahogy rám mosolyog, a huncut kacagás, amit akkor kapok, mikor a lábának tanulmányozása közepette észreveszi, hogy ott vagyok én is a szobában – felbecsülhetetlen. Az egyetem kemény így, de azt hiszem, egy babát mindenki szeretettel fogad, és rengeteg segítséget kapok minden tanáromtól, édesanyámról nem is beszélve.”

 

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Marcali Gábor

Képek a cikkben: Pixabay

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×