Az Euroligában indulhat a SEAT SZESE Győr

A SEAT SZESE Győr együttese a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségén keresztül felkérést kapott a FIBA-tól, amelyben a nemzetközi szövetség jelezte, továbbra is szeretné, hogy a hagyományoknak megfelelően két magyar csapat szerepeljen az Euroligában. A klubvezetés és a tulajdonosi kör úgy döntött, hogy a felkérést elfogadja, így a négy éven át az Európa-kupában vitézkedő győri csapat jövőre a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban indul.

- Rettentően sajnáljuk, hogy Pécs nem tudott rajthoz állni az Euroligában, hiszen tizenöt éven át példásan reprezentálták Magyarországot - mondta elöljáróban Tapodi Péter klubigazgató. - A felkérést a magyar női kosárlabdázás érdekében is el kellett fogadnunk, hiszen nem szerettük volna, hogy a két Euroliga-hely valamelyike veszélybe kerüljön. Természetesen rendkívül megtisztelő, hogy a nemzetközi szövetség elismeri több éves munkánkat, és úgy érzi, készen állunk a feladatra. Ebben szerepe lehet az Európa-kupabeli szereplésünknek és a rendezett háttérnek is. A keretben nagy változást nem tervezünk, egy-két játékossal ugyanakkor bővülhet a csapatnévsor, hiszen komoly terhelés vár a játékosokra. Az alapelveinken nem szeretnénk változtatni, fiatal csapatunk van, a legidősebb játékosunk huszonöt éves, és az esetleges igazolások is ebbe a koncepcióba illeszkednek majd. Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de igyekszünk legalább olyan méltón képviselni az országot, mint a Sopron és a Pécs tette - fogalmazott Tapodi Péter.

 

L.G.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×