Az úttörők több gyereket szültek, mint leszármazottaik

Kanada első francia telepes nőinek több gyerekük és unokájuk volt, mint az utánuk érkezőknek - derítették ki kanadai és európai kutatók.

A tudósok a XVII. és a XVIII. században Kanadában megtelepedett famíliák családfáit vizsgálták Charlevoix és Saguenay Lac Saint-Jean városok egyházi nyilvántartási iratai révén. (A két település Québectől 170 kilométerre északra van.) Az adatok alapján megmutatkozott, hogy a telepesek első nemzedékében a családoknak 15 százalékkal több gyermekük volt, mint az egy nemzedékkel később érkező famíliáknak, azaz újonnan betelepültekről van szó, nem pedig az első nemzedék gyerekeiről - akik persze a következő nemzedékhez tartoztak. Utóbbiak körében viszont "kitartott" a többgyerekes modell, így az első nemzedék "nagy anyái" nagyanyaként gazdagabb unokaáldásnak örvendezhettek, mint az utánuk érkező nők.

 

 

Laurent Excoffer svájci tudós - a jelenségről készült tanulmány egyik szerzője - szerint az eltérés oka, hogy az úttörők termékenyebbek voltak, gyerekeik pedig örökölték ezt.

 

 

A családfaadatok segíthetnek megfejteni, hogy miért gyakoriak ritka genetikai betegségek egyes kanadai közösségekben - adta hírül a BBC című brit sajtóorgánum.

 

(MTI)

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×