Bebiciklizés Győrben

A Keret Kulturális és Szabadidős Egyesület kerékpáros városbejárást tart október 18-án, szerdán 17 órától. A rendezvény célja, hogy segítse azokat a kerékpárosokat, akik nem biztosak magukban, illetve azokat, akiket érdekel a győri kerékpáros infrastruktúra állapota és használatának lehetőségei.

A program során a résztvevők egy előre meghatározott útvonalon kerékpároznak körbe a városban, szakemberek társaságában úgy, hogy minden egyes problémás szakasz előtt megállnak és megbeszélik a megfelelő és helyes közlekedés szabályait, illetve véleményt nyilvánítanak a kialakított infrastruktúra kerékpáros barát voltáról és minőségéről. Egy helyen találkozik tehát a hétköznapi használó, a KRESZ és a kerékpárutak mérnöki megoldásait és kialakításának szabályát értő szakember.

Az ötlet a budapesti Bebiciklizés Projekt alapján született, amit olyan, kevésbé gyakorlott kerékpárosok számára szerveznek, akiket az tart vissza a nagyvárosi kerékpáros közlekedéstől, hogy nem biztosak magukban és közlekedési ismereteikben.

A túra során újra bemutatják a Városszerviz-alkalmazást és annak használatát is.

A győri útvonalat a Széchenyi István Egyetem Közlekedési és Logisztikai Szakkollégium hallgatói készítették 2016-ban, előzetes útvonalbejárás és a korábbi évek baleseti statisztikáinak elemzésével. Az útvonal érinti a győri kerékpárút-hálózat minden olyan frekventált pontját, ami esetleg elbizonytalaníthatja a közlekedőket, vagy a baleseti statisztikákban kiemelt helyszínként szerepel már évek óta.

A túrára maximum 12 fő jelentkezését várják (előzetes regisztráció alapján), akikkel körülbelül két óra alatt járják végig az útvonalat. Közben véleményeket és benyomásokat gyűjtenek a résztvevőktől. Az itt összegyűjtött információkból egy szakmai anyag készül, amit elérhetővé tesznek mindenki számára, az eredményeiről pedig beszámolnak október 27-én, egy kerékpáros konferencián.

 

A túra útvonala:

Gyülekező és kiindulópont: Széchenyi tér 17 óra

Széchenyi tér–Jedlik Ányos utca–Kálóczy tér–Egyetem tér–Jedlik híd–Stromfeld Aurél utca–Töltésszer utca–Híd utca–Petőfi tér–Petőfi híd–Munkácsy Mihály utca–Árpád út–Baross út–Baross híd–Hunyadi utca–Zrínyi út–Szigethy Attila út–Bartók Béla út–Herman Ottó utca–Tihanyi Árpád út–Mester utca–Szabolcska Mihály utca–Mészáros Lőrinc utca–Tihanyi Árpád út–Nádor aluljáró–Gárdonyi Géza utca–Árpád út–körforgalom–Vas Gereben utca–Türr István utca–Kiss János utca–Pálffy utca–Lukács Sándor utca–Liszt Ferenc utca–Széchenyi tér.

 

A programra az alábbi linken lehet regisztrálni:

http://bit.ly/2kD9mFl

A sikeresen regisztráló első 12 résztvevőnek a szervezők visszajeleznek a regisztráció során megadott elérhetőségeik egyikén.

 

(x)

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×