Búcsúzott a győri társulat, jövőre is a kőszínházban folytatják

Búcsúzott a győri társulat, jövőre is a kőszínházban folytatják

Évadzáró ülést tartott a Győri Nemzeti Színház társulata kedden délután, ahol kiderült, kikkel bővült az örökös tagok tábora, illetve kik kapták idén a Kisfaludy-ösztöndíjakat.

Az ülésen – ahogy az elmúlt időszakban is – többször hangsúlyozták: a 2019/2020-as évadot még a kőszínházi épületben kezdi és fejezi be a társulat, ezután indul a teátrum felújítása. Radnóti Ákos alpolgármester köszöntötte a társulatot, és kiemelte, hogy a Vill-Korr Sulibérletnek köszönhetően sok fiatal továbbra is aktívan jár az előadásokra. „A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész és egy közös szenvedély” – idézte Lope de Vega spanyol költőt, majd hozzátette, a 21. században egy parkolóházra is szükség van, utalva a tavaly év végén megnyílt belvárosi Árpád parkolóházra, ahol a Győri Balett új próbaterme is helyett kapott.

 

 

Páternoszter Piroska polgármesteri biztos a színházépület felújításának előkészítéséről beszélt. Elmondta, a feltételek megteremtésének folyamata küzdelmes, jelenleg a színpadtechnika tervezésén dolgoznak. „A tervezés folyamatában az utolsó előtti csiszolásnál tartunk” – tájékoztatta a társulatot és hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg az itt dolgozóknak és a színházba járó közönségnek.

A mögöttünk álló évadra Forgács Péter igazgató tekintett vissza: elsőként említette a jubileumot, hiszen negyven éve költöztek jelenlegi helyükre, ezért nagyszabású gálával, illetve ünnepi műsortervvel ünnepelték a négy évtizedet. A társulat járt az észak-olasz Verbiániában, ahol a Figaro házassága című operát mutatták be, a Nemzeti Színházban a Sirály című színművel vendégszerepeltek, Veszprémben pedig a Ludas Matyi jr. zenés színművel arattak sikert. Hátra van még egy előadás a budapesti Városmajorban, ide A tündérlaki lányok színművel készül a társulat, s meghívást kaptak egy bécsi operafesztiválra is, itt, és a Fertőrákosi Barlangszínházban szintén a Figaro házasságát mutatják be.

 

 

„A 2020/2021-es évadban egy játszóhellyel kevesebb lesz, hiszen a Nagyszínházi előadásokat tartjuk csak meg a felújítás alatti ideiglenes helyünkön, az Olimpiai Sportparkban (OSP). A padlásszínház, amin dolgozunk, reméljük, valamennyire pótolni tudja erre az időre a Kisfaludy Termet, és nagyon bízom abban, hogy a nézők is velünk tartanak az OSP-be” – hangsúlyozta Forgács Péter, aki arról is beszélt, hogy a tao-rendszer változása miatt a következő évadban kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. „Az önkormányzat támogatását továbbra is köszönjük” – fűzte hozzá az igazgató.

Az évadzáró ülések hagyománya, hogy a társulat búcsúzik nyugdíjba vonuló kollégáitól. Idén dr. Rágyanszkyné Mikulásch Andrea titkársági munkatársat, Opra Vilmos hangtárvezetőt, Nakovitz József karbantartó villanyszerelőt, Bonrád István asztalostár vezetőt és Boldog Iván zenekari tagot, karmestert köszöntötték.

 

 

Kiderült az is, kik léphetnek a színház örökös tagjainak sorába: Kertes Anna korrepetítor és Illenszky Lajos énnekkari tag került az illusztris társaságba. Kétévente adják át a Kisfaludy Alapítvány kuratóriumának döntése alapján két harminc év alatti színésznek a Kisfaludy-ösztöndíjat, ezt ezúttal Nagy Gréta és Kurucz Dániel érdemelték ki.

 

Szerző: Zoljánszky Alexandra
Fotó: O. Jakócs Péter

 

Csatolt galéria: Évadot zárt a Győri Nemzeti Színház
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×