Csepregi Éváékkal bulizott a győri közönség - FOTÓK!

Csepregi Éváékkal bulizott a győri közönség - FOTÓK!

Az Audi Aréna Győr igazán méltó módon búcsúzik a 2018-as esztendőtől. Az egész évi koncertsorozatokat többek között olyan nagyágyúkkal zárja, mint a Neoton Família Sztárjai és Majka. Csütörtök este Csepregi Évákkal bulizott együtt a közönség, egy igazán fergetegeset.

 

A karácsony elköszönt, december 27.-e a "bejglimámorból" fújt ébresztőt és csábította koncertre a zene szerelmeseit. A Neoton Família Sztárjai ünnepi koncertjére a jegyeket vélhetően sokan a karácsonyfa alatt találták. A tömeg szépen gyülekezett is a 19.30-ra meghirdetett kezdésre. Azt már előre lehetett látni: a közönség összetétele igencsak vegyes: gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősebbek is készültek, hogy láthassák és hallhassák az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar zenekart.

A remek dalok mellett megszokhattuk az óriás ledfalra kivetített látványos képeket. Hiába, a Neoton is halad a korral, ám éppen csak annyit újítanak, amely nem zavaró, s amely nem befolyásolja a minőséget. Kezdésnek egy igazán ütőset, a Halley című dalt választották, ami arról a bizonyos üstökösről született, 1986-ban. Az üstökösről, amely isteni, égi jelként is értelmezhető, s halljuk hát meg mi is az üzenetét: „Legyen ez sokkal jobb világ”..

A Végtelen játék dallamvilága és mondanivalója bár játékos, mély tartalmat hordoz. Nem lehet véletlen, hogy a Magánügyek című lemezre került... Mi emberek annyit játszadozunk életünk során, hogy „örök körforgásban élünk”; különösen a szerelem tekintetében. Népszerű Neoton dal, akkor is, ha talán nem tartozik a legeslegismertebbek közé.

 

További fotókért kattints a képre!


Az Eszterlánc Ádám egyik igencsak híres nótája, amelyet immár 36. éve énekel, tartalma viszont ennek is éppen olyan aktuális, mint annak idején. Zenéje igazi „neotonos”, rengeteg vokállal, fülbemászó dallammal. S biztos sok férfinek volt már „Esztere”

Kedvelt Társasjáték a zsebkendő, ami csalafinta, flörtölős és igazán huncut. Éva pedig olyan lendülettel és átéléssel adja elő mindig, hogy a közönség simán hallgat rá: lengették a zsebkendőket fiúk és lányok, s pillanatok alatt részt vettek abban a játékban ami tulajdonképpen nem más, mint maga az élet.

Az egyik legszebb karácsonyi dalunkat is a Neotonnak köszönhetjük: Ha elmúlik karácsony... Az ünnepek után egy nappal különösen aktuális volt. A zenekar fennállása óta figyel arra, hogy a szövegtémákat az életből, a mindennapokból hozzák. Sikerük egyik örök kulcsa ez, na meg az, hogy olyan zenéket szereznek, amelyek magával ragadják a közönséget. Bízzunk benne, hogy a közel 4000 torok aki együtt énekelte csütörtök este a refrént, komolyan is gondolta ami elhangzott...

 

 

Egyébként nem lehet könnyű dolga a zenekar tagjainak akkor, amikor a koncertek műsorát állítják össze, mert olyan gazdag „dal-arzenállal” rendelkeznek, amelyből nehéz válogatni. Éppen azért jó ötletnek tűnik, hogy kalandoznak a korszakok és a stílusok között is: volt rockosabb blokk, voltak ABBA slágerek magyarul, s történelmi személyeket is megelevenítettek: Sámson és Delila, Lobo az idegen, Sandokan, Don Quijote. Na meg persze a fiatalokról sem feledkeztek meg, hiszen a Tini-dal mindig, mindenkor aktuális.

Ha már a fiatalokról volt szó: a zenekar legifjabb tagja Heatlie Dávid dobos, Csepregi Éva fia. Évek óta megbízható csapattag, egyre kiválóbb dobos, az értékrendje és a humorérzéke is rendben van. A dobszólója közben is bátran vállalja egy vicces szituációba, hogy „Ja, Anyámékkal koncertezem”. Így van ez rendjén, s tudható: Évának külön öröm, hogy egyetlen fia ott zenél mögötte. Na meg legalább biztos lehet benne, hogy jó helyen van a srác...

 

 

Éva egyik legszebb dala a Szeress tovább, amelynek minden mondata kincset ér. Olyan gondolatokat és érzéseket fogalmazott meg benne az énekesnő, amelyeket mindenki megért, s meg is kellene élni. S talán mindenki aki ott volt az Audi Arénában egyetértett abban, hogy a „világ csak úgy szép, ha újra álmodják...” Ehhez pedig kell egy hatalmas adag szeretet is. Ahogy ahhoz is, hogy a Búcsú olyan legyen, amelyre mind a két felet méltónak találjuk. Fel kell ehhez nőni, s ez a dal talán segíthet megérteni, milyen is egy szakítás, egy barátság véget érése és az elengedés. Éva napjainkban is az egyik leghitelesebb magyar énekesnő, aki a mosolyt nem csak a színpadról villantja, hanem barátságosan és nyíltan fordul az emberek felé. Így él már évtizedek óta, ezt képviseli mindenhol. Talán ezért sem csökkent fikarcnyit sem a varázsa, s a kisugárzása, amelyhez az-az istenadta tökéletes hang társul, amely sikerre ítéltette az első percektől kezdve.

 

 

Az este folyamán természetesen felcsendültek olyan örökzöldek is, mint a Holnap hajnalig, a Ha szombat este táncol, a Yo-yo, a Nyár van, a Kétszázhúsz felett, a Santa Maria és az Apám szólt is. Olyan slágerekről beszélünk amelyek sikere semmit sem kopott az évek alatt s csak hálásak lehetünk, hogy Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs Öcsi tovább éltetik a „neotonos álmokat”. A közönség soraiból hallani lehetett kívánságokat, hogy a Monte Carlo vagy a Párizsi lány, esetleg a Latin szerenád nem szólalhatna-e meg? Aki járt már több Neoton bulin, tudja, hogy mindig frissítik a palettát, s most ezek a slágerek kimaradtak. Szép is lenne minden egyes sikerdalt meghallgatni egy-egy koncerten, aztán körülbelül együtt reggelizni a büfében...

 

 

Mert a Neoton Família legendás zenekar, akárki akármit mond. Divat lett sok mindenre fanyalogni, a trendet hajszolni s kinevetni a gyökereinket, az elődjeinket és a múltunkat. A Neoton egy olyan ikonikus csapat, amely eddig a legnagyobb sikert hozta a magyar könnyűzene történelmének, s amelyet még most is emlegetnek külföldön. Arról nem is beszélve, hogy generációkat átívelő dalaikkal Arénákat képesek megtölteni. Mert az értékek időt állók, s felveszik a versenyt mindenféle divatirányzattal.

Ahogy az 1969-es Kell hogy várj című csodaszép dal, amelyet sokan végigkönnyeztek. Talán egy szakításra, egy szerelem tragikus elvesztésére vagy éppen csak magára a szívügyekre gondolnak közben. Az érzéseket mindenesetre megnyitja ahogy a Csepregi Évával, Végvári Ádámmal, Baracs János „Öcsivel”, Heatlie Dáviddal, Lukács Andreával és Lukács Lászlóval felálló Neoton Familía Sztárjai is, akik Győrben megmutatták: az ünnepek tovább tartanak, ha mi is úgy gondoljuk...

 

Havassy Anna Katalin
Fotó: O. jakócs Péter

 

Csatolt galéria: Neoton Família Sztárjai Ünnepi koncert, 2018 - Fotó: O. Jakócs Péter
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×