Földrengés és cunamiriadó Pápua-Új-Guineán

Földrengés és cunamiriadó Pápua-Új-Guineán

7,5 erősségű földrengés rázta meg kedden Pápua-Új-Guineát, a csendes-óceáni országra és a Salamon-tenger túloldalán fekvő Salamon-szigetekre szökőárriadót adtak ki.

Az amerikai földtani intézet (USGS) közlése szerint a földrengés epicentruma Kokopo településtől 45 kilométerre északra, fészke pedig 10 kilométer mélyen volt. Az ilyen kis mélységben bekövetkezett földrengések súlyos károkat okozhatnak a felszínen, de az USGS becslése szerint várhatóan a károk és sérülések nem lesznek súlyosak, mert ritkán lakott területen történt.

A New Britten-szigeten fekvő Kokopóban a földrengés után megszakadt az áramszolgáltatás, több utórengést is lehetett érezni - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség. A Hawaii-on működő Csendes-óceáni Cunami Riadó Központ szerint az epicentrumtól 1000 kilométeres távolságon belül várható szökőár.

Pápua-Új-Guinea az Indonéziától keletre elterülő Új-Guinea szigetének keleti felén fekszik, a csendes-óceáni "tűzgyűrűn", ahol a világ legtöbb földrengése és vulkáni tevékenysége történik. Egy 7,5-es erősségű földrengésben 2018 februárjában 125 halt meg és 35 ezren váltak fedélnélkülivé az ország középső részében.

 

MTI
Fotó: Fotó: Melvin Levongo/AFP (a kép a korábbi földrengéskor készült)


Tovább a gyorplusz.hu-ra
×