Cupák bíróság

Cupák bíróság

Az ország egy másik pontján jártam, ahol egy különleges helyszín, különleges főzőversenyén lehettem zsűrielnök. Izgalmas kirándulás volt, rengeteg új ízzel.

Ez idáig csak főztem versenyeken és volt, hogy meg is nyertem őket, de nem gondoltam bele, hogy milyen mindezt a másik oldalról figyelni. Nem csupán jópofa kóstolgatásról szól, hanem felelősségről is, amit akkor vettem észre, amikor a versenyzők szemébe néztünk zsűritagként. Mindenki azt hangoztatja, hogy egy ilyen verseny csupán a szórakozásról és a lelkesedésről szól, de azért van e mögött még valami más is. Azok az emberek gyűlnek össze ezekre a rendezvényekre, akik nem csupán rutinból készítenek ételt hétköznap sem, hanem komolyan gondolják azt, hogy azért eszünk, hogy élvezzük és kedveskedjünk az asztalnál ülőknek. Megfontoltak, komoly szándékkal és praktikákkal érkeznek, hogy végre nyilvánosan bevessék és kipróbálják dédelgetett ötleteiket. Sok, színes, érdekes és izgalmas emberrel találkoztam, akik bizonyosságot adtak a gasztronómia szépségéről.

Berente, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, és az ország egyik kincses szigete több szempontból is. Ami a szempontok közül engem a leginkább meglepett, az maga a vidék. A települést egy erdő veszi körül, a levegő teljesen más, és folyamatosan kirándulás hangulata van az embernek. A mentalitás pedig határozottan nyugodt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az érkezésünknél pár ember lézengett a számomra mezőnek tűnő terepen, ami óráról órára változott, olyannyira, hogy ugyanezen a „mezőn” több ezer ember lett ebből estére a Mr. President koncertjén.

 

 

A főzőverseny résztvevői pedig csak gyarapodtak. Ki saját készítésű szerkezetekkel érkezett, bőröndben elrendezett fűszersorral, ki az egész családjával állított sátrat, vagy éppen hangosan népdalokat énekelő informatikusok sétáltak bográccsal. A közös az volt bennük, hogy vidám, életrevaló és életszerető emberek, akik nem a fődíjra pályáztak, hanem az elismerésre. A zsűri mellett leginkább családjaik, barátaik elismeréséért, jókedvéért küzdöttek, azért, hogy érezzék, ma is alkottak valamit.

 

 

Szívem szerint mindezt ott, helyben díjaznám mindenkinél. Aki először készít erre az alkalomra sztrapacskát, hogy a maximumot nyújtsa, vagy, aki előző héten csapatostul leül és kigondolja pontról pontra, hogy mit főzzön ezen a napon, és aki elhívja csapatuk élére a szomszéd falu legügyesebb fiatal lánykáját, hogy biztosan finom legyen az ételük. Sajnos azonban nem tehettem ezt. Folyamatosan azon gondolkodtam, mivel tudnám értékelni és meghálálni az elhivatottságukat, hogy éreztessem velük, hogy a lehető legjobb dolog, amit csinálnak: főznek! Imádják az ízeket, a hasukat, szeretnek alkotni, és ők azok, akik az átlagembernél gyakrabban gondolnak a szép oldalasokra, ízes cupákokra. Megtalálták a napi rutinfeladat szépségét és ez az, ami azonnal érezhető a kóstolásnál. Úgy döntöttem tehát, a 3 díjazottat ugyan kikiáltjuk, de mindenkit személy szerint értékel majd a zsűri és elmondja minden jó tulajdonságát, sajátos ízvilágát.

 

 

A főzés közben nem felejtettem el, hogy más vidéken járok: más ízekre számítottam és módszerekre, ezért sokat kérdezgettem a főzések közepette. Kiderült, hogy tejföllel készült a tárkonyos raguleves, pörzsölt körömmel a bableves, sűrített paradicsommal a pörkölt szaftja, édesen a babgulyás és párolt káposztalevélben a gersli rizottó. Ez utóbbi mozgatta meg a fantáziámat leginkább, mert ritkán látok fehérborban főtt gerslit, ráadásul bográcsban. Nagyon jó gabonaféle, mert szaftos marad, mint a tarhonya, de nem ragad össze, jó hozzá a sok zsiradék is, de ha pl. savanyúkáposzta van közötte, már nagyon szaftos és tökéletes a hosszú, iszogatós estékhez – ezért kapták a különdíjat. A 2.helyre elegendő étel egy igazán gazdag cupákrengeteg volt: vaddisznóból, sertéslapockából és oldalasból.

 

 

Rengeteg zöldfűszerrel (ami egyébként csupán a 2. helyet is okozta), de itt is levált a cupákról a hús. Fiatal, lelkes és egyben csinos lány állt kötényben a feltűnően egyedi fémedény felett és folyamatosan gondozta a szaftot. Őszintén szólva, már félúton gusztusos volt és a végén még az ott szaggatott nokedli adta meg a kegyelemdöfést. Az 1. hely ahhoz a csapathoz került, aki tíz éve versenyez és minden alkalommal a 2. helyen végez. Gomba, zöldborsó, zeller, petrezselyemgyökér, sárgarépa és fokhagyma több fázisban, került a fazékba a sertés darabkák közé. Először szkeptikus voltam, mert tokány hangulatom támadt – ezt a kifejezést felvesszük a szótárba - , de valójában csak a sok zöldség íze maradt benne a szaftban és ivódott bele a húsba. Apró kis kagylótésztával tálalták, amivel még nem ettem és nagyon megszerettük. Olyannyira, hogy az 1. helyre kerültek és azzal az örömmel, amivel a csapat hazament, talán értelmet is nyert az utóbbi 10 évük részvétele és az én érkezésem is erre a rendezvényre.

A végén valami okos gondolatot keresgéltem a színpadra lépés előtt, de ismerve magamat csak olyan mondat képes elhagyni a számat, amit komolyan is gondolok. Így arra jutottam, a frappáns idézeteket hátrahagyva, hogy mindegy, hogy hol, egy hightech konyha pultján vagy egy erdei fesztivál főzőversenyén készítjük, azt az ízt hozd ki az ételből, amiről beszélnek még utána pár napig vagy netán egy gasztro cikk is születik belőle...

 

 

Szarka Zsófi

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×