DOT szám vs. élettartam: utánajártunk meddig jó egy nyári gumi

DOT szám vs. élettartam: utánajártunk meddig jó egy nyári gumi

Minden évben sokat hallani arról, hogy kizárólag az évszaknak megfelelő gumiabronccsal érdemes az utakról gurulni. Ennek ellenére sajnos tény, hogy még mindig sokan igyekeznek megspórolni a gumicserével járó körülbelül 30-40 ezer forintos kiadást, ezzel akár saját és családtagjaik biztonságát veszélyeztetve.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy kizárólag az évszaknak megfelelő gumi alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a biztonságos közlekedés alapfeltételeit. A márkák közötti választáshoz remek segítőtársnak bizonyul a német autóklub minden szezonban elvégzett autógumi tesztje. Nem csak az előkelő helyen végzett márkák jelenthetik a biztonságot, de akár már a megfelelő kategóriában végzettek is. Nem elég azonban csak a márkára figyelni, a gumi állapotán is sok múlik. Ez főként akkor kerül szóba, ha használt abroncs vásárlására kerül sor.

Kevesen tudják, de az autógumik képesek az elöregedésre is. Éppen ezért nagyon fontos a gyártás dátumának ismerete. Erről az úgynevezett DOT szám ad tájékoztatást. A DOT felirat után egy négyjegyű számot találhatunk, melynek első két száma a gyártási hétre, a második 2 pedig a gyártási évének utolsó két jegyére utal. A DOT szám ismeretével pontosan megtudhatjuk, mikor készült a gumi. Mindez azonban mit sem ér, ha nem vagyunk tisztába azzal, meddig használhatunk biztonsággal egy gumit. Egy új nyári gumi átlagos használat mellett 5-6 évig jó a Continental szakértői szerint. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a gumi akkor is veszít minőségéből, ha az autó tulajdonképpen csak a garázsban áll.

A gumiipari szakemberek azon a véleményen vannak, hogy az abroncsok élettartama átlagosan tíz évre tehető. Tény viszont, hogy körülbelül 5 éven át képesek megőrizni azokat a tulajdonságaikat, amikkel egykoron a gyártás időpontjában is rendelkeztek. Az ötéves intervallum annak is köszönhető, hogy a gyártók olyan speciális adalékanyagokat is elegyítenek a gumikeverékbe, amelyek gondoskodnak a hosszú távú teljesítmény megőrzésről. Rendszerint frissen gyártott elnevezéssel illetik a gumikat akkor, ha még nem érték el a hároméves időtartamot. Újnak mondhatóak a gumik 5 éves korig, Ezen felül előfordulhat, hogy akár rohamosan csökken az abroncs minősége. Nagyon fontos tehát, hogy 10 évesnél idősebb gumi soha ne szereljünk fel a gépjárműre, hiszen ezzel akár a biztonságos közlekedést is kockáztat hatjuk.

S hogy miért fontos az évszaknak megfelelő gumi használata? Nem véletlen hangsúlyozzák a szakemberek azt, hogy a 7 fokos kritikus határnál mindenképpen célszerű a cseréről gondoskodni. A téli és a nyári gumi teljesen eltérő anyagösszetétellel és felületi kialakítással rendelkezik. Akik téli abronccsal szeretnének a meleg aszfalton közlekedni, azok nem csak gyors kopással számolhatnak, de jelentősen megnövekedett fogyasztással és menetzajjal is. A gumi gyártási időpontjának figyelembevétele mellett a profilmélységre is célszerű odafigyelni. Személyautók esetében a nyári gumi minimális profilmélysége 1,6 mm, de a szakemberek sokszor már a 2 mm-es határnál is ajánlani szokták a cserét. Különösen így van ez a vastag gumiabroncsok esetében. A kopott gumik sajnos akár meg is tudják duplázni a féktávolságot, ami veszélyes közlekedési szituációk kialakulásához vezethet.

(X)

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×