Egészséges finomságokat az iskolákba

Minél kevesebb mesterséges, és minél több természetes alapanyagot használjanak az iskolai közétkeztetésben, ez a kormányzat célkitűzése - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára csütörtökön egy budapesti szakácsverseny előtt.

Az államtitkár az egészségmegőrzés fontosságáról szólva azt hangoztatta, egészségesebb életmódra, több mozgásra, stressszmentes életre, és arra van szükség, hogy az emberek jobban odafigyeljenek arra, mit esznek. Felidézte az egészségmegőrzést célzó kormányzati intézkedéseket, melyek közül szerinte több is Európában az első közé sorolható. Példaként idézte az OECD egyik felmérését; eszerint nincs még egy ország a fejlett országok között, ahol többet sportolnának az iskolás korú fiatalok, mint nálunk. Jelezte, ez annak köszönhető, hogy Magyarországon bevezették a mindennapos testnevelést.

Magyarország az elsők között van abban is, hogy "a legtöbb gyermek kapja meg a legtöbb féle védőoltást", és elsők között vagyunk a dohányzás elleni küzdelemben is - mondta, hozzátéve: 2014 óta 200 ezerrel csökkent a dohányzók száma. A csipszadó kedvező hatásairól is beszélt, és arról, változás, "fokozatos átállás" figyelhető meg a közétkeztetésben, a menzákon, az iskolai büfékben. Az államtitkár szerint a cél az, hogy az iskolai ételek ne különböző porokból, mesterséges anyagokból készüljenek. Arra is kitért, hogy évek alatt 29-ről 79 milliárd forintra emelték a szociális gyermekétkeztetésre szánt forrásokat, ez pedig fedezetet is biztosít arra, hogy minőségibb alapanyagokból tudjanak a konyhákon dolgozni. Rétvári Bence méltatta a csütörtöki szakácsversenyt és a hasonló kezdeményezéseket, melyeken egyebek mellett új receptek alapján még egészségesebb ételeket tudnak készíteni a fiataloknak. A Budapesti Gazdasági Egyetemen tartott sajtótájékoztatón két szakácsveresenyt is bemutattak.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) meghirdette a "Magyarország étele 2018" országos melegkonyhai szakácsversenyt. A nyertes receptet közzéteszik a melegkonyhás egységek számára, amelyek a győztes ételt június 10-től árusíthatják. A rendezvényen kiadott sajtóanyag szerint továbbá immár hetedik alkalommal rendezik meg az "OKÉS" Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt - Rétvári Bence fővédnöksége alatt - az ÉTREND és az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szervezésében. A verseny kiemelt célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása. Az idei év mottója is erre a tematikára épül: "Innovatív közétkeztetés a fenntarthatóság jegyében". A szervezők és a zsűri a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü elkészítését várják a nevezőktől - írták.

 

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×