Egy ötéves kislány zseniális találmánya

A kisgyerekek nagyon ragaszkodnak kedvenc játékaikhoz, plüssállataikhoz, olyannyira, hogy néha ezek az állatkák segítik át őket a nehézségeken, erőt merítenek belőlük, ha félnek, védelmezik őket, ahogy elalváskor a sötétben. Talán ez a kreatív feltaláló kislány is ebből merítette az ötletét.

Az ötéves gyermek ugyanis azt találta ki, hogy megkönnyíti azoknak a csöpp társainak a dolgát, akik nem szeretnek utazni, akiket frusztrál a repülőtéri felhajtás, vagy egyszerűen csak utálják a repülést. Az ötlete pedig találó, hiszen játsszva minden könnyebb, valószínűleg ezért imádják az internetezők is a kis vállalkozó találmányát. A kicsilány jóvoltából ugyanis már létezik Toy Passport: teljesen élethű útlevél a kedvenc plüssöknek, igazolványképpel az állatról.

Teljesen olyan, mintha igazi lenne!

Ez a nagyszerű játék 16 angol fontba, nagyjából 5500 forintba kerül, megrendelése pedig egyszerű. Csupán párat kell kattintani, megadni a játék nevét, feltölteni egy képet a plüssről, mellékelni az aláírását, kiválasztani az útlevél színét és kész is. Az eredmény hihetetlenül élethű, ráadásul az eddigi vásárlók visszajelzései is rendkívül pozitívak.

Ha ez nem lenne elég, ide kattintva egy meggyőző videó is megtekinthető!

 

Forrás: NLCafé

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×