Egy rázós rendelet várható hatásai

Eddig sem volt könnyű villanyszerelőt találni a Nyugat-Dunántúlon, ezen belül a városban, szeptembertől még nehezebb lesz. A fogyasztók érdekében hozott jogszabály nyomán minden bizonnyal még kevesebb, ezáltal drágább szakember közül választhatunk, illetve várhatóan többen dolgoznak majd feketén.

Valószínűleg a fogyasztók védelmét és a „cégtisztítást” célozza egy idén szeptembertől hatályos kormányrendelet, amely szerint ezt követően csak az a cég vagy egyéni vállalkozó szerelhet villanyt és köthet be vízközművet, aki bejelentkezett a műszaki biztonsági hatóságnál, megfelelő képesítéssel és gyakorlati idővel rendelkezik, s legalább egymillió forintos felelősségbiztosítása van.

A kormányrendelet szerint a tevékenységet minden, ezen a területen dolgozó képesített és gyakorlott szakembernek egy nyomtatványon kell bejelenteni, amelyhez csatolni szükséges meghatározott végzettség és gyakorlati idő meglétét igazoló okiratokat. A szeptembertől hatályos jogszabály alapján „a hatóság megtiltja a tevékenység végzését, ha a szerelő nem felel meg a feltételeknek, vagy súlyosan megsértette a villany-, vízközmű-, vagy csatornabekötési szerelői tevékenység végzésére vonatkozó szakmai szabályokat, amellyel az élet és testi épség veszélyeztetését okozta, vagy jelentős anyagi kárt okozott.”

A rendelet egyértelműen a nagyobb társaságoknak kedvez, mondák el az általunk megkérdezett szakemberek. Arra, a közkeletű félreértésre azonban felhívták a figyelmet: az egymilliós biztosítás nem azt jelenti, hogy annyit kell befizetniük, hanem, hogy ekkora értékben áll helyt munkájukért, az esetleges károkozásért a biztosító. Ennek ellenére az éves biztosítási díj emeli a rezsiköltségeket, amelyet vagy elkárolnak, vagy áthárítanak a megrendelőkre.

 

Folyamatos az igény a szerelőkre, a kérdés az: lesz-e elegendő szakember?

 

Győrben továbbra is nagy igény van az új lakásokra, akár befektetésként, akár saját otthonként. Ezzel párhuzamosan a panellakások energetikai felújítása is folytatódik, s az önkormányzat országosan is példátlan közreműködésének köszönhetően rendkívül sikeresen. (Győrben több mint öt milliárd forintot fordítottak erre a célra. Az összeg felét az állam fizette, a másik felét pedig az önkormányzat és az érintett lakók.)

Nyilvánvaló, hogy felkészült villanyszerelő, valamint vízközmű bevezetésére alkalmas vízvezeték-szerelő vállalkozások nélkül sem építkezni, sem a felújítani nem lehet az ingatlanokat. Ráadásul az ipar dinamikus fejlődésének eredményeképpen a városban és közvetlen környékén ipari, csarnokokat, logisztikai épületeket is szép számmal létesítenek, ezeknél pedig ugyancsak szerelni kell a villanyt, s be kell vezetni a vízközműveket is. Folyamatos igény tehát van ezekre a szakmákra, a kérdés az: de lesz-e elegendő szakember?

Megnéztük a győri hirdetéseket, s azt találtuk, rendkívül keresettek e szakma gyakorlói.

„Győri cég önállóan dolgozó, munkájára igényes villanyszerelőt keres. Feladatok: családi házak, társasházak és ipari csarnokok teljeskörű villanyszerelése.” - olvasható a neten. Vagy egy másik ajánlat: „Cégünk a Győri Ipari Parkba keres épületüzemeltetésben és kivitelezésben jártas villanyszerelőt.” Ugyancsak győri hirdetés: „Győr környéki munkavégzésre keresünk tapasztalattal rendelkező villanyszerelőket.” Szakembert keresnek élelmiszeripari cégek is: „Győrben működő élelmiszeripari partnerünk részére keresünk kollégát az alábbi pozícióba:VILLANYSZERELŐ”. S egy másik: „Nemzetközi háttérrel rendelkező élelmiszeripari vállalat munkatársat keres Villanyszerelő pozícióba.” A hirdetések külföldre is csábítják a győri szakembereket:

„Megbízónk, Magyarország meghatározó vállalata felvesz munkatársat Villanyszerelő (magas alapbérrel) németországi munkára.”

A korábban említett okok, a város folyamatos fejlődése miatt vízvezeték-szerelőkre, víz-közmű bekötőkre is hasonló igény mutatkozik. A nagy állami cégektől a környéken dolgozó szolgáltatókon át a magánmegbízókig jelenleg is sokan keresnek vízvezeték-szerelőket.

Ebben a helyzetben éri régiónkat és a várost a szeptemberi rendelet.

Alighanem rázós lesz.

 

H. F.

Fotó: O. Jakócs Péter

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×