Egyre gyakrabban próbálják az elmaradt büntetést behajtani

A tavalyihoz hasonlóan várhatóan idén is félmilliónál több pénzbehajtást kezdeményeznek a hitelezők adósaik ellen - nyilatkozta a hétfői Magyar Időkben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

 

Tóth Ádám elmondta: az eljárások nagyjából kétharmadát a közműcégek és a telekommunikációs társaságok kezdeményezték az idén is. Ezek mellett bőven akadnak parkolási büntetések és bliccelések miatt indult eljárások is.

Furcsa módon a pénzbehajtások számának emelkedése megfelelő gazdasági viszonyok között a fellendülés jele is lehet - magyarázta a kamarai vezető. Követelés ugyanis csak akkor van, ha a vállalkozások és a magánszemélyek szerződéseket kötnek, megrendeléseket adnak és kötelezettségeket vállalnak. Az ügyletek számának emelkedése pedig szükségképpen magával hozza a szerződésszegések számának növekedését is.

Míg 2015-ben nagyjából 460 ezer eljárás kezdődött, 2016-ban hatvanezerrel nőtt az ügyek száma, vagyis havonta átlagosan ötezerrel több igény futott be a közjegyzőkhöz. Azért hozzájuk, mert a hitelezők a hivatalos személyektől kérhetik a követelés hatósági beszedésének megindításához szükséges fizetési meghagyás kiállítását.

MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI

 

 

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×